hirdetés

Ittas vezetés helyett már a mobilozás a fő veszély

Létezik olyan üzenet, ami nem várhat? A statisztikák szerint sajnos igen: az Egyesült Államokban például évente több mint 2,5 millió emberrel történik közlekedési baleset, amelyek 64 százalékában a mobiltelefonálás is közrejátszik. Meglepő, de igaz, hogy ha vezetés közben SMS-ezünk vagy csetelünk, 6-szor nagyobb esélyünk van a balesetre, mint ha ittasan ülnénk a volán mögé.
hirdetés

Annak ellenére, hogy vezetés közben szigorúan tilos a mobiltelefon használata, és akár több tízezer forintos bírság is járhat érte, még mindig rengeteg autóst látni telefonnal a kezében. A RAC autóipari szolgáltató cég tavaly szeptemberben megjelent felmérése szerint nőtt azoknak a gépkocsivezetőknek a száma, akik vezetés közben mobiloznak. 2014-ben még csak 8 százalék vallotta ezt, míg 2016-ban már a megkérdezettek harmada. Ez már csak amiatt sem jó hír, mert a vezetés közbeni mobilozás az egyik vezető halálok az utakon. Csak Amerikában például 4-ből 1 autóbalesetet a vezetés közbeni SMS-ezés okoz.

Kép: Generali Biztosító

Több balesetet okoz a telefonálás, mint amiről tudunk

Az Egyesült Államokban évente közel félmillió ember sérül vagy hal meg vezetés közbeni mobilhasználat miatt. Bár már az említett számok is elrettentőek, egy friss kutatás szerint sokkal több közlekedési balesetet okoznak a mobilozó sofőrök, mint amennyiről a statisztikák beszámolnak. Gyakran ki sem derül, hogy ez áll-e a háttérben, mivel a rendőrségnek általában nincsenek megfelelő erőforrásai és hatásköre ennek kivizsgálására.

Sokan még most is téli gumiabronccsal közlekednek
Az autósok 18 százaléka júliusban sem cserélte még le a téligumi-szettet, és ez már javuló tendenciát mutat tavalyhoz képest, amikor még a magyarok több mint fele megspórolta a nyári szettet.
Ahogy azt Óberling Józseftől, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetőjétől megtudtuk: „Statisztikai adatgyűjtés kizárólag a személysérüléses balesetek vonatkozásában folyik, de nem terjed ki arra, hogy az egyes, balesetet eredményező közlekedési szabályszegések milyen figyelemelvonó tevékenységre vezethetőek vissza.” Itthon tehát a telefonáló autósok bűneiről nincs pontos kimutatás a rendőrségi jelentésben, pedig elég sok baleset mögött állhat ez például figyelmetlenség vagy a követési távolság be nem tartása esetén.

Egy SMS elolvasása = egy focipályányi távolság vakon

Az autós balesetek során az ütközések többsége 3 másodpercen belül következik be, miután a vezető figyelme elkalandozik. Így még ijesztőbb a tudat, hogy egy SMS elolvasásakor átlagosan 5 másodpercig vakon vezetünk. Csak hogy érzékeltessük az arányokat: ha 88 km/óra átlagsebességgel autózva olvasunk el egy SMS-t, akár egy futballpályányi távolságot is haladhatunk anélkül, hogy bármit is látnánk a környezetünkből.

Mi lehet a megoldás? „Már számtalan applikációval könnyíthetjük meg az autóban való telefonálást. Hangfelismerő segítségével például a kimondott szavainkat alakíthatjuk írott üzenetté (bár itt meg kell nyomni a küldést), de automata válaszüzenetben is közölhetjük, hogy éppen vezetünk. A szövegblokkoló alkalmazás is jó választás lehet, hiszen egy bizonyos sebesség felett nem enged üzenetet írni. Egyszerű és nagyszerű megoldás a kihangosító is, mert így kényelmesen, a telefonunk kézben tartása nélkül beszélgethetünk” – mondta Szikszai József, a Generali Biztosító vagyon- és gépjármű-kárrendezési igazgatója.

Kánikulában a gázra tapos a magyar
Sokkal többször lépik túl a sebességkorlátozást az autósok, ha melegebb az idő. A vezetési hibák 43 százaléka gyorshajtás, ezek 8,5 százalékánál pedig több mint 30 km/h-val lépik túl a megengedett sebességet az autósok.
hirdetés

Véleményvezér

Pöttöm tankok tartanak Ukrajna felé

Pöttöm tankok tartanak Ukrajna felé

Az ukrajnai háború ott tart, hogy minden oldal mindent elővesz a hadi spájzból, ami még működik.
Orbán Viktor után Mészáros Lőrincet is feljelentette Hadházy Ákos

Orbán Viktor után Mészáros Lőrincet is feljelentette Hadházy Ákos

A korrupció ellen harcoló független képviselő Orbán Viktort hivatali visszaélés miatt jelentette fel, Mészáros Lőrincet csalásért.
Elképesztő adatok érkeznek Horvátországból az euró bevezetése után

Elképesztő adatok érkeznek Horvátországból az euró bevezetése után

Már semmi nem a régi. Korábban az euró bevezetése egy országban komoly inflációt okozott, most viszont Horvátországban meglepetést.
Rekord a 100 éven felüliek számában

Rekord a 100 éven felüliek számában

A világjárványt követően általános jelenség volt, hogy mindenütt csökkent a várható élettartam. Japánban viszont meghaladta a 90 ezret a 100 éven felüliek száma.
Szárnyal a német hadiipar

Szárnyal a német hadiipar

Két vesztes világháborút követően is Európa élén a német gazdaság, hadiiparuk pedig hatalmasat lépett előre.
Putyin körözött bűnöző lett akkor Magyarországon is?

Putyin körözött bűnöző lett akkor Magyarországon is?

A Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court) körözést adott ki az orosz elnökre, Vlagyimir Putyinra. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo