Ingyen perelhető a munkáltató?

Vezessen be a kormány ösztöndíjrendszert a szakmunkástanulóknak és biztosítson díjmentességet a munkavállalóknak a munkaügyi perekben - javasolta Filló Pál, az MSZP országos munkás és érdekképviseleti tagozatának elnöke a tagozat szombati budapesti értekezletén.

A szocialista politikus szerint szükség lenne arra is, hogy a munkások erkölcsi megbecsülését visszaállítsák. Példaként említette, hogy az elmúlt években munkások alig kerültek a kitüntetettek közé. Megfogalmazása szerint tanulni kell a hibáikból és vissza kell állítani az évente egyszeri kedvezményes utazási lehetőséget a munkavállalóknak.

A szakmunkástanulók ösztöndíjrendszerével kapcsolatban kitért arra, hogy ezt már a következő tanévtől el kellene indítani, teljesítményarányosan a hiányszakmákban. Filló Pál beszélt arról is, hogy az elmúlt két évben kevés lehetőségük volt az igazi baloldali politizálásra, mert fontos, de nehéz döntéseket kellett meghozni.

A következő időszak legfontosabb feladatának a munkahelyteremtést nevezte. Véleménye szerint erre a célra kell átcsoportosítani minden eszközt, de nem úgy, hogy leállítják a nagyberuházásokat, köztük például az autópálya-építést.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo