A GfK Worldwide és a Wall Street Journal Europe 2006 őszi felmérése során 20 ország 20,300 lakosát kérdezte meg arról, vajon mely nemzet modora a legjobb és melyé a legrosszabb; mennyit illik, illetve nem illik késnünk egy előre egyeztetett baráti találkozóról; hogyan illik mobiltelefon hívást fogadnunk egy családi, vagy baráti vacsora közben; továbbá vajon megtilthatja-e egy házigazda otthonában a dohányzást vendégeinek.
Verseny a "legilledelmesebb nemzet" címért
A legillendőbben viselkedő nemzet kilétét firtató kérdésre kapott válaszok alapján elmondható, hogy szinte minden nemzet elégedett önmagával. A megkérdezettek az Egyesült Államokban és minden a kutatásban résztvevő nyugat-európai országban (Spanyolország és Olaszország kivételével) meg vannak arról győződve, hogy saját honfitársaik modora a legjobb.
A jó modor "hazája" sokak szerint az Egyesült Királyság, hiszen a válaszadók 16 százaléka a briteket említette első helyen, azaz legilledelmesebb nemzetként. Ez különösen jellemző Kelet-Közép Európában, ahol a megkérdezettek 24 százaléka osztja eme véleményt. Ezzel szemben Nyugat-Európában a feltett kérdésre válaszul csupán a válaszadók 13 százalékának jutottak eszébe a szigetország lakói.
A ranglista második helyén a franciák és németek osztoznak - egyaránt 13 százalékos említési aránnyal. A franciák viselkedéséről különösen jó véleménnyel vannak Romániában (29 százalék) annak ellenére, hogy itt a németek még ennél is jobban szerepeltek (39 százalék), a Cseh Köztársaságban (23 százalék), és a részben közös gyökerekkel rendelkező szomszédos Belgiumban (24 százalék).
A legjobb modorú nemzetek versenyében a "különdíjat" Japán kaphatná: a megkérdezettek 12 százalékának a japánok jutottak elsősorban eszébe, mint a legudvariasabb nemzet, s ezzel a távol-keleti ország a 4. helyen végzett az országok versenyében.
A megkérdezettek mintegy ötödének (21 százalék) okozott nehézséget egy udvariassági ranglista felállítása: különösen az olaszok (43 százalék), a spanyolok (32 százalék) és a bolgárok (29 százalék) számára bizonyult a válaszadás komoly kihívásnak.
Mi magyarok az összesített szavazatok alapján a nem túlzottan előkelő 32. helyre szorultunk Bulgáriát, Marokkót, Romániát és Ukrajnát lekörözve.
A legmodortalanabb nemzet
A megkérdezettek többségének szemében az amerikaiak tudnak legkevésbé illően viselkedni. E negatív véleményt különösen nagy arányban osztják a törökök (42 százalék), maguk az amerikaiak (26 százalék) és a németek (23 százalék).
A ranglista következő helyezettje Oroszország - minden tizedik válaszadó az oroszokat említette első helyen. Az oroszok különösen rosszul szerepeltek a kelet-közép európai országokban - így Lengyelországban (34 százalék), Csehországban (23 százalék), Romániában (18 százalék), saját hazájukban, Oroszországban (27 százalék), de Németországban is (21 százalék). Franciaország áll a harmadik helyen és a legrosszabb eredményt az Egyesült Királyságban (16 százalék) érte el. Őt a negyedik helyen osztozva az Egyesült Királyság és Németország (6 százalék) követi. A németeket itt legnagyobb arányban a svédek (14 százalék), a lengyelek (13 százalék), a britek, osztrákok, belgák és svájciak (12 százalék) említették. A britek viselkedését főként (25 százalék) saját honfitársaik ítélik el. Magyarország az összesített lista 23. helyét foglalja el.#page#
Késni vagy nem késni?
Tízből négyen (41 százalék) gondolják úgy, hogy egy előre megbeszélt baráti találkozóra "mindig pontosan kell érkezni", és a megkérdezettek több mint negyede (27 százaléka) véli úgy, jobb egy kicsit akár korábban érkezni. Pontosság tekintetében Oroszország és Ausztria a bajnok: itt tízből majd kilencen - 85 százalék - tartják fontosnak az időben, vagy annál kicsit korábbi érkezést. A dobogó harmadik fokára Olaszország állhatna fel (82 százalék). Néhány - 5-15 - perces késést minden második válaszadó tolerál Cseh országban (49 százalék), a svájciak 46 százaléka. Ennél már csak a törökök és a hollandok türelmesebbek és akár egy órás késést is eltűrnek.
Magyarországon az összesítettnél egy egész picit szigorúbbak az elvárások. Minden második magyar pontos érkezést vár el és a megkérdezettek több mint negyede (27 százaléka) szerint a megbeszélt időpontnál "mindig egy kicsit korábban kell érkezni". Nagyjából minden hatodik honfitársunk legfeljebb 5-15 perc késést tart elfogadhatónak, azonban csupán egy százalék tűr el maximum 30 perc késést. Az ennél hosszabb várakozás pedig már elképzelhetetlen a magyarok számára.
Mobiletikett
Az európaiak 40 százaléka véli úgy, hogy családi, vagy baráti vacsora alkalmával a mobiltelefont mindig ki kell kapcsolni, közel egynegyedük (23 százalék) szerint pedig ugyan "fel lehet venni a telefont, de csak röviden illik beszélni".
Az első állítással legnagyobb arányban a skandinávok - Dánia: 65 százalék, Svédország 54 százalék -, és németek (50 százalék) értenek egyet. Törökországban a válaszadók 53, Görögországban 50 és Bulgáriában 41 százalékának nincs ellenére az, ha a hívott fél ilyen szituációban felveszi a telefon, de csak rövid beszélgetésre szorítkozik.
Az európai válaszadók további 25 százaléka szerint egy ilyen hívás fogadása esetén illik elhagyni a vacsora helyszínét, s az asztaltól kicsit távolabb elintézni a hívást. Ez jellemző szokás a mediterrán vidéken, így Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, de Lengyelországban (30 százalék) és Romániában is (28 százalék).
A bolgárok 8 százaléka és a görögök 6 százaléka felől a hívott fél nyugodtan felveheti a telefont, s olyan hosszan beszélhet az asztal mellett, ameddig csak jónak látja.
Dohányzás
A kutatók azt is megkérdezték, vajon joga van-e a házigazdának bármi módon korlátozni vendégeit a dohányzásban. A válaszadók több mint kétharmada (68 százaléka) gondolja úgy, hogy a házigazda ilyen alkalmakkor "megtilthatja a dohányzást a házon belül, de meg kellene engednie kint, a teraszon vagy a kertben". E vélekedés különösen tartja magát Svédországban (84 százalék), Belgiumban (82 százalék) és Svájcban (78 százalék), de legkevésbé sem osztják e véleményt a görögök (39 százalék), a spanyolok (40 százalék), a bolgárok (41 százalék) és a törökök (48 százalék).
Főként a görögök, a bolgárok, a törökök és a spanyolok elleneznek mindenféle ezirányú korlátozást, s úgy gondolják, hogy "a vendéglátónak nem kellene megtiltania a dohányzást sem a házban, sem a teraszon".
Mindazonáltal csupán 13 százalékot tesz ki azoknak az aránya, akik szerint "a vendéglátó megtilthatja a dohányzást az egész házban és a teraszon is". Spanyolországban a válaszadók 19 százaléka, a "nagy dohányos" hírében álló hollandok 18 százaléka, és a nemdohányzókat szigorúan védelmező jogszabályairól elhíresült egyesült államokbeli megkérdezettek 16 százaléka osztja ezt a nézetet.
A magyarok véleménye e kérdés tekintetében nem tér el jelentős mértékben az összes ország átlagától - talán csupán a bizonytalanok arányában fennálló 6 százaléknyi különbség szúrhat szemet. A megkérdezettek 67 százaléka kifejezetten megengedő a dohányzókkal szemben, és semmiféle ezirányú tilalmat nem talál helyénvalónak. Az összesített átlagnál hat százalékkal kevesebben értenek egyet a dohányzás tilalmával a vendéglátó otthonában, amennyiben arra a szabadban (kertben, teraszon) lehetőséget ad. A teljes tiltást helyeslők aránya (12 százalék) szinte teljes mértékben megegyezik az összesített átlaggal (13 százalék).