Idősnyugtató pirula a minisztertől

Az egészségbiztosítási rendszer átalakítása nem terheli az időseket. Jövőre többet ér a nyugdíj is. A kancelláriaminiszter nyugdíjasokat nyugtatott.

Átlagosan 5 százalékkal, vagyis a tervezett inflációt meghaladó mértékben emelkednek a nyugdíjak jövőre - jelentette ki Kiss Péter kancelláriaminiszter a mai napon. Ennek fedezete, illetve a megkezdett nyugdíjkorrekciós program folytatása érdekében, az elmúlt évhez képest, 8,4 százalékkal több jut a központi költségvetésből nyugellátásra - közölte a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a Heves Megyei Nyugdíjas Parlament ülésén. Ugyanakkor, mintegy 750-760 ezer olyan nyugdíjas, akik 1991 és 1996 között, vagyis a nyugdíjszámítás szempontjából rossz időszakban vonultak nyugalomba, ettől nagyobb mértékű emelésre számíthatnak - tette hozzá a politikus. Korbbán Draskovics Tibor államreformért felelős kormánybiztos is úgy nyilatkozott, hogy a nyugdíjrendszer küszöbön álló reformját nem szabad a mostani nyugdíjasok rovására megvalósítani.

Ez azt jelenti, hogy korrekció keretében, az 5 százalékon túl, további 4 százalékos emelést kapnak. Ugyanakkor 29 évet meghaladó szolgálati viszony esetén, évente fél százaléknyi plusz emelés jár. A politikus ugyanakkor megnyugtatta az időseket, hogy az egészségbiztosítási rendszer átalakítása semmilyen pluszköltséggel nem jár a számukra. A nyugdíjasok után továbbra is az állam fizeti a járulékot és ellátásuk nem a befizetés mértéke, hanem a szükségleteik szerint történik. Vagyis minden olyan kezelést meg kell kapniuk, ami szükséges a gyógyításukhoz - mondta Kiss Péter. A négy parlamenti pártot még tavaly kérdeztük, hogy miként képzelik el az egészségügy jövőbeli működését, finanszírozását.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo