Hivatalosan is vége a szocializmusnak Kubában

Gyakorlatilag vége a szigorú értelemben vett szocializmusnak Kubában, miután a szigetország új alkotmánya ismét elismeri a magántulajdont.

Kuba korábbi, az 1959-es forradalom után elfogadott alkotmánya a tulajdonjognak csak három alaptípusát ismerte el: az állami tulajdont, a szövetkezeti birtok több formáját és a személyes tulajdont. Utóbbi nem azonos a magántulajdonnal, hanem személyes használati tárgyakat jelent; céget vagy más, profit termelésére használt konstrukciót vagy eszközt nem birtokolhatott magánszemély.

Újra szállít Kubába a Lada
A szigetország legendás hírű a széles körű embargó miatt még mindig nagy számban használt oldtimer autóiról, de ennek most vége szakadhat, egy másik legenda 12 év után újra betörne a piacra.
A hétvégén azonban a kubai törvényhozás új alkotmányt fogadott el, amelyben már hivatalosan is elismeri. A kommunista párt hivatalos lapja, a Granma közölt részleteket az új alkotmányból, amely garantálja a magántulajdont és a vállalkozás szabadságát is. A kubai államot is átalakítja az új alkotmány: a korábban teljhatalmat gyakorló elnöki tisztség mellett (amelyet több mint 50 évig Fidel Castro töltött be) bevezeti a miniszterelnöki tisztséget. A lap híradása szerint szétválnak a kormányfői és államfői feladatok, és a jövőben az elnöki tisztséget legfeljebb 10 egymást követő évig töltheti be egy ember.

A kubai gazdaságban már korábban teret kapott a magántőke: a korábbi elnök, Raul Castro 2010-ben vezetett be reformokat a gazdaság élénkítése érdekében, engedélyezte például, hogy kubai állampolgárok egyéni vállalkozásokat indítsanak. A közelmúltban számos maszekvállalkozás nyílt, elsősorban a szolgáltatószektorban – éttermek, szórakozóhelyek, szépségszalonok. A mostani alkotmányreform lényegében ezeket a reformokat foglalja törvénybe. Raul Castro 2016-ban lemondott az elnöki tisztségről, de továbbra is ő maradt a Kubai Kommunista Párt elnöke.

A Reutersnek nyilatkozó Kuba-szakértő, Luis Carlos Battista szerint a reformok ellenére nem valószínű, hogy Kuba demokratizálódjon, szerinte az egypártrendszer várhatóan fennmarad, és a kapitalista reformok sem biztos, hogy új lendületet kapnak. Battista felhívta rá a figyelmet, hogy a kormány a múlt héten a magánvállalkozást szigorúbban szabályozó törvényeket vezetett be, ami arra utalhat, hogy elejét szeretnék venni a magángazdaság gyors terjedésének.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo