Hamis nyelvvizsgával tanított, majd pert nyert

Pert nyert első fokon munkáltatójával szemben az a tornatanár, aki hamis nyelvvizsga-bizonyítvánnyal tanított a baranyajenői általános iskolában - írta hétfőn az Új Dunántúli Napló.

Az okirat hamisságára azután derült fény, hogy a pedagógus számítógép-monitorral a kezében keresztülesett a gyerekek által elé húzott széken, egy évig táppénzen volt, majd a történtek miatt pert indított munkáltatója ellen.

A bíróság elsőfokú ítéletében az eset miatt hárommillió forint megfizetésére kötelezte az azóta megszűnt intézményt fenntartó baranyajenői önkormányzatot annak ellenére, hogy a rendőrség a cikk szerint később megállapította: a tanár alkalmi ismerősétől, 170 ezer forintért vásárolta nyelvvizsga-bizonyítványát.

A pedagógus azért nem volt büntethető, mert időközben letelt a bűncselekmény elkövetésének három éves elévülési ideje. Az ügyészség nem fogadta el az Oktatási Hivatal elnöke, Bakonyi László érvelését, aki szerint az elévülési idő nem az okirat bemutatásától számolandó, mert a tanár folyamatosan jogtalan előnyhöz jutott, s ez az iskolában betöltött közalkalmazotti jogviszonyának végéig fennállt.

Lengvárszky Attila, a Pécsi Tudományegyetem oktatási igazgatója azt mondta: évente hatezer diák végez az intézményben, ilyen nagy létszám esetén nincs lehetőség az összes bizonyítvány automatikus ellenőrzésére - olvasható a baranyai napilapban.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo