Ha mind a négy megvalósul...

Akkor lehet erős az Európai Unió, ha mind a négy szabadságjog érvényesül - hangsúlyozta Vladimir Spidla budapesti tárgyalásait követően a munkaerő szabad áramlásának korlátaira utalva.

Az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és esélyegyenlőségért felelős biztosa budapesti látogatása során Baráth Etele, Csizmár Gábor és Göncz Kinga miniszterekkel, valamint a szociális partnerek képviselőivel találkozott. A megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón elmondta: az Európai Szociális Alap (ESZA) által finanszírozott programok végrehajtása időarányosan kedvező képet mutat, más tagországokhoz képest jól halad, de sok még a tennivaló, hogy 2008-ig a rendelkezésre álló források maradéktalanul felhasználhatók legyenek.

Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter az ESZA programmal kapcsolatban hangsúlyozta: a kormányzat mindent megtesz azért, hogy Magyarország a rendelkezésére álló 750 millió eurót teljes mértékben felhasználja. A szaktárca vezetője tájékoztatta az EU biztosát a 100 lépés program keretében a munkaerőpiac bővítése és átláthatósága érdekében hozott intézkedésekről. A munkaerő szabad áramlásával kapcsolatban kifejtette, hogy Magyarország számára a korlátozások nem gyakorlati kérdésként merülnek fel. Számunkra elvi okokból sem fogadható el, hogy első és másodosztályú munkavállalók legyenek az Európai Unión belül, és a szabadságjogok csak részben érvényesüljenek. A szakminiszter úgy ítélte meg, hogy a korlátozás hátrányokat okoz, ezért keresni kell új megoldásokat. Javasolta egy olyan monitoring rendszer létrehozását, amely képes követni a munkaerő mozgását és lehetővé teszi a munkapiac ellenőrzését. Ha szükséges, legyenek beavatkozások - mondta a miniszter -, de csak az adott régiót vagy ágazatot illetően. Csizmár Gábor bizakodását fejezte ki, hogy a májusi felülvizsgálatok során több régi EU-tagország megnyitja a munkaerőpiacát.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo