Gyújtogatás és oszlatás a méltóság napján

A legdurvább támadások a Hősök terén és a Liszt Ferenc térnél voltak. Este negyed hétkor még tartottak az összecsapások. Negyven embert már előállítottak.

A Meleg Méltóság Menete az Erzsébet térről indult az Andrássy úton a Városliget felé 16 óra után. Ugyanebben az időben indult meg az ellentüntetők menete is az 56-osok teréről az Erzsébet tér felé.

A melegek és szimpatizánsaik nagyjából másfél ezren, az ellentüntetők menetének tagjai néhány százan voltak. Mindkét felvonulást rendőrök vették körbe.

A melegek menetét az Andrássy út teljes hosszában gyalázták és dobálták az út mindkét oldaláról. A legerősebb támadás a Liszt Ferenc térnél, a Rendszerváltó Fórum rendezvényének helyszínén érte a felvonulókat. A térnél a tüntetők megpróbálták megbontani a kordont, rátámadtak a rendőrökre, akik könnygázzal válaszoltak. A Liszt Ferenc térinél is nagyobb összecsapás helyszíne volt a Hősök tere, ahol csuklyás, maszkos tüntetők támadtak a rendőrökre. A kordonokat ledöntötték, a rendőröket megdobálták. A rendőrség vízágyúkat és könnygázt vetett be, a tömeget a Városliget, valamint a Dózsa György úton a Keleti pályaudvar, illetve a Váci út felé szorították ki.

A melegek menete az összecsapás miatt kénytelen volt egy mellékutcán keresztül megközelíteni az 56-osok terét. Korábban az Oktogonnál az ellentüntetők felgyújtottak egy rendőrségi kisbuszt. A rendőrség 18 óráig több mint negyven embert állított elő. A rendőrség honlapja szerint két rendőr könnyebben megsérült. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy öt sérültet kellett ellátniuk.

"A magyar méltóság napja"

Magyarországnak cselekedetben, politikai nézetben és gondolatokban is változatásra van szüksége, elég volt a félelemből és a gyűlöletből, a Meleg Méltóság Napja a magyar méltóság napja - jelentette ki Szetey Gábor volt személyügyi államtitkár a 13. alkalommal rendezett melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzvesztiták felvonulásának megnyitóján szombaton Budapesten. A volt politikus, aki egy évvel ezelőtt államtitkárként nyíltan felvállalta homoszexualitását, úgy fogalmazott: olyan közemberekre van szükség, akik kiállnak igazukért, megvédik értékeinket, mert Magyarországnak európai és demokratikus országként el kell fogadnia a másikat.

Ugyanakkor elmondta azt is: azért távozott a politikából, mert nem lát esélyt Magyarország változására. "Sokan vannak ellenünk, de ők a jobb Magyarországgal állnak szemben, és a Meleg Méltóság napja nem a Magyar Gárda meneteléséről, szélsőségesek gondolatairól szól, hanem arról, hogy melegnek, romának, zsidónak lenni nem választás kérdése, viszont sorsunkat magunk irányítjuk" - mondta Szetey Gábor.

A volt politikus beszédét füttyel és bekiabálásokkal próbálta megzavarni néhány ellentüntető, akiket a rendőrök azonnal igazoltattak.

Az ellenvéleményről a volt államtitkár úgy vélekedett: vannak olyanok, akik mindent megtesznek, hogy ne honfitársként és emberként tekintsenek másokra. "Előbb a romák, a zsidók, majd a melegek, aztán a fogyatékosok, később azok, akiknek nem tetszik a nézése, ők válhatnak ellenséggé" - mondta. Megjegyezte: Amerikában 40 éve megtagadták a feketék szavazati jogát és ma a történelemben először jó esély van arra, hogy az Egyesült Államok elnöke egy tehetséges fekete politikus Barack Obama legyen. Ez az integráció, ez a felfogás kell Magyarországnak is - tette hozzá.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo