Folytatódik a romatelepek felszámolása

Az uniós források bevonásával emelkedik 2008-ban a romatelepek felszámolására fordítható összeg - mondta a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) főosztályvezetője, a romák lakhatási körülményeinek javításáról szóló nemzetközi konferencia nagykanizsai állomásán.

Nincs többé üzleti siker ESG nélkül?

Klasszis Talks&Wine - Fenntarthatóság a gyakorlatban: a szabályozástól a versenyelőnyig.

Jöjjön el és legyen Klasszisokkal jobb!
Február 26., Budapest - csoportos kedvezménnyel!

Részletek és jelentkezés >>

Eddig évente 700-800 millió forintot fordítottak Magyarországon a cigánytelepek felszámolására, az ott élők lakáskörülményeinek javítására, ám az uniós források bevonásával jövőre mintegy egymilliárd forintra emelkedik ez a keret - közölte Ürmös Andor. A 2005 óta tartó telepfelszámolási program jóvoltából 10-15 ezer roma lakáskörülményein, foglalkoztatási és oktatási lehetőségein sikerült javítani - mondta a roma integrációs főosztály vezetője. Számításai szerint legalább százezren vannak olyanok, akiknek a körülményein még javítani kell, mert önerejükből erre nem lennének képesek.

A konferencia résztvevői - egyelőre fehér asztalnál - két olyan család tagjaival is találkoztak, akik az elmúlt években jutottak új otthonhoz. Mihájlovits Béla, a Galambokon és Garaboncon zajló felszámolási program mentoraként elmondta: eddigi lakóhelyeiken villany nem volt, vizet pedig a közeli erdőben lévő forrásból hordtak az ott élők. (A támogató vállalatoknak köszönhetően ebben a tanévben már 22 roma származású diák került be a tehetséggondozó programba. Hatszázhetvenen pályáztak.)

Tíz ország képviselői tanulnak tőlünk

Galambokon tavaly 64 millió forintból hat lakást építettek, amelynek révén 25 embernek - köztük 14 gyereknek - lett új otthona. "A félelmek ellenére nagyon szépen rendben tartják lakásaikat", minden családból vannak, akik ma már dolgoznak - részletezte a mentor.

A háromnapos nemzetközi konferencián a Roma Integráció Évtizede programban résztvevő tíz ország szakemberei ismerkednek meg a magyarországi és a horvátországi telepfelszámolások tapasztalataival, és az itt folyó programokkal. A résztvevők kedden két zalai településen, szerdán pedig három horvátországi faluban tekintik meg tanulmányútjuk keretében a romák lakhatási körülményeinek javítására tett eddigi eredményeket.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo