Érett tinik

2006. november 9-én, csütörtökön került sor az Üzleti gondolkodás (gazdálkodás és menedzsment) 2006 verseny döntőjére a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán. A nagy sikerre való tekintettel a szervezők úgy döntöttek, hogy a következő évi viadalt már januárban meghirdetik.

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola 2006 májusában megtartott Öt éves születésnapi rendezvénye keretében meghirdetett verseny célja az volt, hogy elősegítse a középiskolás diákok gyakorlatorientált gondolkodásának kialakulását, utat adjon, és formát biztosítson kreativitásuknak.

A BKF a versennyel a közelmúltban megtörtént névváltozás jelentőségét is hangsúlyozni akarta, hiszen egy üzleti gondolkodás versenyt hol lehetne leginkább megtartani, mint a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán.

A verseny két fordulóból állt, szeptember 22-ig egy otthon készített pályaművet kellett beküldeni. Több mint 60 pályázat érkezett, amelyből ma a legjobb 25 csapat mérhette össze tudását a döntőben. A nyertes Fővárosi Önkormányzat Közgazdasági Szakközépiskola "Thomas Miller-Howl Csapat - Ordít róla, hogy rabul ejt!" címmel leadott pályázat fókuszában egy olyan férfi parfüm áll, amelynek teljes koncepciója (nevének, csomagolásának, a hozzá kapcsolódó értékeknek, kommunikációjának meghatározása), piacra vitele a pályázó csapat kreatív munkájának az eredménye.

Az első helyezett, egy több mint 500 ezer forint értékű, brüsszeli tanulmányúton vehet részt november 29. és december 1. között a Konsilo Tanácsadó Kft., valamint a  brüsszeli székhelyű BruxInfo felajánlásával. A második helyezést elért Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola csapatának tagjai fél évig térítésmentesen tanulhatnak a BKF graduális képzésén. A harmadik helyezett, a Vocational Academy Kéttannyelvű Közgazdasági, Informatikai és Idegenforgalmi Szakközépiskola tagjai a kommunikációs főiskola akkreditált felnőttképzési programján való részvételt nyert, fejenként 120-130 ezer forint értékben. A negyedik, ötödik, hatodik helyezett csapat ötven-, harminc-, húszezer forintos ajándék könyvcsomaggal lett gazdagabb a Nemzetközi Tankönyvkiadó, az Aréna és a FISZ Egyesület jóvoltából.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo