Ebből még baj lehet: olcsóbb a bor, mint a víz

Az alkohol olcsóbb lett Új-Zélandon, mint a palackozott víz, közölték pénteken kutatók, akik egyúttal arra figyelmeztetnek, hogy ez súlyos közegészségügyi következményekkel járhat. Az új-zélandi Otago Egyetem munkatársainak felmérése szerint egy pohár bor mindössze 90 forintnak megfelelő összegbe kerül, ehhez képest egy 2,5 deciliteres palackozott vízért 130 forintot, egy pohár tejért pedig 84 forintot kérnek.

A New Zealand Medical Journal című orvosi szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerzői azt is megállapították, hogy az alkohol viszonylagosan olcsóbb lett az utóbbi évtizedekben, mivel az átlagbérek növekedtek.

"Elemzésünk szerint az alkohol most vélhetően a legolcsóbb rekreációs drog Új-Zélandon, egyre inkább megengedheti magának bárki a megvásárlását, miközben a rohamszerű ivászat kultúrájának terjedésével kapcsolatos aggodalmak növekszenek" - mondta el Nick Wilson, aki szerint nemzetközi adatok támasztják alá, hogy az olcsó alkohol hozzájárul a fiatalok rohamszerű ivászatainak terjedéséhez, és az alkohollal való visszaélés miatti egészségügyi, valamint társadalmi károk növekedéséhez.

Új-Zélandon a piac az elmúlt években túltelítetté vált borral, mert a termelők próbálnak túladni felhalmozott készleteiken. A kutatók most minimális ár megállapítását sürgetik az alkoholtartalmú italokra az országban.

 

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo