Djokovicra három hetes karantén várna, ha a téli olimpián akarna teniszezni

Djokovic szerencséje, hogy a téli olimpiákon nincs tenisz. Pekingben még szigorúbb járvány szabályok lesznek, mint Ausztráliában. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezeténél (WHO) éppen ezért nem tartanak attól, hogy a sportesemény következményeként megnő a koronavírusos fertőzöttek száma.

A WHO vészhelyzeti igazgatója, Michael Ryan szerint a február 4. és 20. közötti olimpia nem jelent megnövekedett kockázatot a járvány terjedését illetően. Bizakodásuk alapját azok a védelmi intézkedések adják, amelyeket a kínai szervezők és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hozott a pandémia továbbgyűrűzésével szemben.

Naponta tesztelik a sportolókat az olimpián.

A rendelkezések értelmében a Pekingbe érkezők, majd zárt buborékrendszerbe kerülő olimpiai résztvevők naponta Covid-teszten esnek át, és ott tartózkodásuk idejére szigorú korlátok közé szorítják a személyes kontaktusokat, a járvány terjedése szempontjából veszélyt jelentő találkozásokat, miközben az olimpiai nyitány előtt a vírus ellen be nem oltottakra eleve háromhetes karantén vár.

A pandémiás félelmek az elmúlt hetekben a vészesen gyorsan terjedő omikron variáns megjelenését követően erősödtek fel, és a hatóságok a sportolók, tisztségviselők, újságírók védelme érdekében további szigorításokat léptettek életbe.

"Az intézkedések nagyon szigorúak és igen erőteljesek, s jelenleg nem látjuk, hogy különösebb kockázattal járna a játékok megrendezése" - mondta a WHO-igazgató.

A NOB, amely valamennyi érdekeltet fokozottabb éberségre szólított fel a Kínába indulás előtt, a múlt hónapban azt közölte, hogy a tavaly nyári, tokiói olimpia nem eredményezett megnövekedett számú Covid-esetet Japánban. (MTI)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo