Busszal járt, százmilliókkal aludt

Busszal járt és mirelit ételen élt, mégis mesés műkincsgyűjteményt hagyott örököseire egy oxfordi könyvtáros.

A gyűjtemény valódi értékére ráadásul csak most, Jean Preston halála után két évvel derült fény: a ritkaságokért összesen 4 millió fontos (1,4 milliárd forint) bevételhez jutott a család. Ez nagyjából hússzor annyi, mint amennyit a teljesen közönséges oxfordi sorház ér, amelyben a 77 éves korában elhunyt Preston asszony őrizte a műtárgyakat. "Tudtuk, hogy van néhány értékes munka a házban, ahová megyünk" - mondta Guy Schwinge, az értékesítésben segédkező dorchesteri Dukes művészeti aukciós ház szakértője. "Mégis leesett a állunk, amikor megláttuk a sok kincset."

Például két festményt Fra Angelico reneszánsz mestertől. "A hálószoba ajtaja mögött voltak, és csak a végén vettük észre, amikor már indultunk volna" - mondta a szakértő. A két műtárgyért - egy nyolcrészes oltár hiányzó darabjaiért - összesen 1,7 millió fontért fizettek, és visszakerülnek Itáliába, a világhírű firenzei Uffizi Galériába. A konyha falán egy Gabriel Rosetti akvarell függött, a nappaliban, az elektromos kandalló felett pedig egy Sir Edward Burne-Jones alkotás. A két 19. századi romantikus, preraffaelita stílusú festmény együttes becsült értéke egymillió font. Angliában maradnak, az oxfordi Ashmolean Múzeumban mutatják majd be mindkettőt.  

Egy másik rejtett kincs - egy Chaucer-összes - a gardróbból került elő. A ritka összkiadás olyan terjedelmes, hogy nem fért el a könyvespolcon, ezért került a ház eldugott zugába. Csaknem 75 ezer fontért kelt el.

A könyvtáros asszony az apjától örökölte a gyűjteményt és egész életében féltve őrizte minden darabját. A szakértőknél csak a család csodálkozott jobban, amikor előkerültek. "A nénikém mindig busszal járt és katalógusból rendelte a ruháit, mégis akkora érték volt a házában, mintha megnyerte volna a lottóötöst" - idézte a The Daily Mail az egyik örököst.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo