Bajban a Terminátor: kemény megszorítások Kaliforniában

Pénzügyi szükséghelyzetet hirdetett hétfőn Kaliforniában Arnold Schwarzenegger távozó kormányzó, aki javasolta, hogy az állam törvényhozásának rendkívüli ülésén fogadjanak el egy 9,9 milliárd dolláros megszorító csomagot az elkövetkező két évre.

A Schwarzenegger által ismertetett program alapvetően az egészségügyi ellátás és a szegények számára nyújtott szociális juttatások megnyirbálását javasolja.

A kormányzó egyebek között indítványozza, hogy áprilistól 15,7 százalékkal csökkentsék a rászoruló családok támogatását, júliustól pedig teljes egészében számolják fel a közérdekű munkavégzés programját. A megszorító csomag értelmében megszűnhet a szemészeti ellátás támogatása, az orvosok korlátozzák a receptek felírását, s a Medi-Cal otthoni ellátórendszer kedvezményezettjei körében évi 10 alkalomra korlátozhatják az orvosi vizitek számát.

A The New York Times vasárnap azt írta, hogy az amerikai államok és egyes nagyvárosok több ezer milliárd dolláros rejtett adósságot halmoztak fel, ami a közeli években a másodlagos jelzálogpiaci adósságok által okozotthoz hasonló pénzügyi válságot idézhet elő.

Illinois állam még mindig a tavalyi közoktatási és társadalombiztosítási számlákat törleszti, Arizona felfüggesztette egyes szervátültetések végrehajtását a Medicaid program keretében, Newark városa pedig kénytelen volt elbocsátani rendőri állományának 13 százalékát.

Két egyetemi közgazdászprofesszor, Joshua D. Rauh és Robert Novy-Marx számításai szerint az állami és önkormányzati szintű tartozások a helyi nyugdíjprogramokkal szemben összességében mintegy 3500 milliárd dollárra tehetők. A lap rámutatott, hogy Illinois és Arizona mellett olyan államok is eladósodtak, mint New York és Kalifornia. Harrisburg, Pennsylvania állam fővárosa idén fontolóra vette, hogy csődöt jelent 68 millió dollárnyi felhalmozott adóssága miatt.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo