A szocialistáknak nem tetszik a sikerdíj

Legalább 100 milliárd forintos összeg erejéig egy budapesti céget bízott meg értékpapírok forgalmazásával 25 olyan önkormányzat, amely korábban kötvényeket bocsátott ki - jelentette be Tóth Károly (MSZP) országgyűlési képviselő pénteken, hozzátéve: tudomása szerint a cég egymilliárd forint feletti sikerdíjra számíthat. Az érintett Budapest Priv-Invest Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek úgy reagált, cégük a képviselő-testületek felhatalmazásával ad befektetési tanácsokat az önkormányzatoknak. Az ügyben megkérdezett önkormányzatok többsége sikeresnek nevezte a kft. munkáját. Tóth Károly az ügyről tájékoztatta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, valamint a Pénzügyminisztériumot, és vizsgálatot kért.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A szocialista politikus békéscsabai sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva nem kívánta részletezni, milyen pártállásúak az érintett önkormányzatok. A képviselő emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években az önkormányzatok összességében megközelítőleg 400 milliárd forint értékben bocsátottak ki kötvényeket, s számításai szerint az érintett 25 önkormányzat - közöttük a szolnoki, a mezőtúri, a tatai, békési, a törökszentmiklósi, a békéscsabai és a Békés megyei - összességében legalább 100 milliárd forintot jegyeztetett le.

2006-ban 40 milliós forgalom

Tóth Károly bemutatta például a békéscsabai szerződést, amely arról tanúskodik, hogy a város a mintegy négymilliárd forintos kötvénykibocsátás után megbízta a Budapest Priv-Invest Gazdasági Tanácsadó Kft.-t a kötvények forgatásával. A szocialista politikus szerint a többi 24 önkormányzat is hasonló szerződést kötött a fővárosi céggel. A budapesti társaság, amelynek a forgalma Tóth Károly szerint 2006-ban csak 40 millió forint volt, a rábízott önkormányzati kötvényekből állampapírokat vásárolt, és ennek alapján "realizálta a sikerdíjat".

Csapó Ágnes, a Budapest Priv-Invest Kft. ügyvezető igazgatója az MTI érdeklődésére úgy reagált, hogy cégük a képviselő-testületek felhatalmazásával ad befektetési tanácsokat az önkormányzatoknak. Kijelentette: a Budapest Priv-Invest Kft. nem foglalkozik értékpapír-forgalmazással, ezt állítani tárgyi tévedés. "A Budapest Priv-Invest - mint több más cég - befektetési tanácsadással foglalkozik, illetve az önkormányzatok kockázatkezelési és likvid pénzeszköz-kezelési szabályzatának elkészítésében vesz részt, és ezen szabályzat mentén - tőke- és hozamgarantált befektetési termékek vonatkozásában - befektetési tanácsadást végez" - mondta.

Csapó szerint amikor Tóth Károly sikerdíjat említett, meg kellett volna mondania, mire vonatkozik a prémium. Szavai szerint a szerződések egyértelműen rögzítik, hogy milyen alaphozamszintet kell teljesítenie a befektetési tanácsadónak, és az általános gyakorlat az, hogy ha a tanácsadó ezt túlteljesíti, vagyis többletbevételt biztosít az önkormányzatoknak, akkor részesedik a többletpénzből. Példaként említette, hogy ha 10 százalék az alaphozam egy időszakra, a realizált bevétel pedig 13 százalékos hozamszintnek felel meg, akkor abból a három százalékból részesedik a tanácsaiért a Budapest Priv-Invest Kft., vagyis ebből a három százalékból kap "sikerdíjat". Az önkormányzat pedig vagy megfogadja a tanácsokat, vagy nem - fűzte hozzá.

Arra, hogy Tóth Károly tudomása szerint a cég egymilliárd forint feletti sikerdíjra számíthat, Csapó Ágnes megjegyezte: "finoman fogalmazva eltúlzott volt" az egymilliárd forintról szóló információ - tette hozzá. 

A megkérdezett városok polgármesterei, alpolgármesterei többnyire sikeresnek nevezték a kft. munkáját.

A fideszes önkormánytok meg vannak elégedve

A szolnoki önkormányzat a legsikeresebb pénzügyi tanácsadójának tartja a Priv-Invest Kft.-t, a mezőtúrinak pedig először idén februárban számol be a fővárosi cég a kötvényei forgatásáról, és a testület ezután dönt a szerződésben meghatározott mértékű sikerdíj kifizetéséről. A két megkérdezett önkormányzat egyike sem tervezi a megkötött szerződések felmondását.

A békési önkormányzat vezetője szerint a biztonságra törekedtek, amikor a 2007 év végén kibocsátott, mintegy kétmilliárd forint értékű kötvényük forgatását rábízták a Budapest Priv-Invest Kft.-re. Izsó Gábor polgármester szerint a cég megdolgozott a pénzéért, hiszen jelentős hasznot hozott a városnak tevékenysége.

Tata fideszes polgármestere szerint kiemelkedő munkát végzett a Budapest Priv-Invest Kft.: csaknem hárommilliárd forintos kötvényük kezelési költsége ugyanis 100 millió forint volt, a társaság pedig 200 millió forintos hozamhoz juttatta a várost. A 100 milliós különbözet a város haszna - emelte ki Michl József.

A Békés Megyei Önkormányzat által kibocsátott kötvényből 470 millió forint nettó többlethozam keletkezett, melyet az önkormányzat a válság kezelésére és egy növekedésorientált megyei gazdaságfejlesztési program kidolgozására és megvalósítására kíván fordítani - olvasható a Fidesz vezette megyei önkormányzat által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Tóth Károly az ügyről tájékoztatta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, valamint a Pénzügyminisztériumot, és vizsgálatot kért. "Biztos vagyok benne, hogy ezek a szerződések erkölcsileg elfogadhatatlanok, és a jó erkölcsbe ütköznek" - jelentette ki Tóth Károly. "Nagyon szeretném, ha az állam felelős szervezetei, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, a Pénzügyminisztérium és mindenki más, akinek feladata van, lefolytatná a vizsgálatokat" - tette hozzá.

Ennek a vizsgálatnak a képviselő szerint ki kellene terjednie például arra, hogy ez a tevékenység banki tevékenységnek minősül-e, és volt-e ilyen felhatalmazása a cégnek, valamint arra is, hogy közbeszerzéskötelesek voltak-e ezek a szerződéskötések.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo