A szlovének bezzeg...

Összességében jól felkészültnek tekinthető Szlovénia az euró jövő január 1-jei bevezetésére - állapítja meg az Európai Bizottság. Az egységes valutát 2008. elején átvenni szándékozó Málta szintén jól áll a gyakorlati és technikai felkészülést illetően, Ciprus már kevésbé.

Az Európai Tanács júniusban döntött Szlovénia felvételéről az eurózónába, miután úgy látta, Ljubljana ennek jogi és gazdasági kritériumait is teljesíti. Akkor rögzítették az euró és a nemzeti valuta, a tolár végleges átváltási árfolyamát is, 239,640 tolár ér ezek szerint egy eurót. Azóta Szlovénia jelentős előrelépést ért el az euróra való áttérés gyakorlati előkészületeit illetően is, különösen, ami a készpénzállomány átváltásának előkészítését illeti - dicséri meg a ljubljanai hatóságokat a Bizottság pénteken kiadott legújabb jelentése az eurózónán kívüli országok euróbevezetésre vonatkozó gyakorlati előkészületeiről.

A bankok és a kiskereskedők számára a január 1-jei átváltási napot megelőzően kiszállítandó eurókészpénz-mennyiséggel kapcsolatban immár kellő részletességűek a tervek - állapította meg Joaquín Almunia illetékes biztos a pénteki jelentést idézve. Ezzel szemben a készpénzkiadó automaták átállítására vonatkozó tervek már több kívánnivalót hagynak maguk után, nem elég részletesek brüsszeli megítélés szerint. Azt azonban dicséri a Bizottság, hogy a pénzintézetek megállapodtak: az átállás első két napján, január 1-jén és 2-án 42 fiók nyitva tart az országban, hogy minél zökkenőmentesebb legyen az átállás.

Szlovénia legnagyobb hiányossága az áremelkedések megakadályozását célzó megállapodások hiánya. "A Bizottság üdvözölne olyan intézkedéseket, amelyek biztosítják a polgárokat, hogy a konverziós rátát tiszteletben fogják tartani, és az átállás időszakát nem használják ki tisztességtelen áremelésekre" - fogalmaz a brüsszeli értékelés. Ez különösen annak fényében lenne fontos, hogy a legutóbbi Eurobarometer-felmérés szerint Szlovéniában a lakosság 66 százaléka attól tart, a kereskedők rejtett áremelésre használják fel a konverziót. A Bizottság szerint a fogyasztóknak és a kiskereskedőknek kétoldalú megállapodásokat kellene kötniük, például az összes bolt számára ajánlásként megjelenő magatartási kódex formájában.

Figyelmeztetés Ciprusnak

A Bizottság évente méri fel az euróátvétel gyakorlati előkészületeinek állását valamennyi olyan tagország esetében, amely még nem tagja az egységes valuta övezetének. Ez a felmérés természetesen nem azonos a szintén évente kiadott konvergenciajelentésekkel, amelyek azzal foglalkoznak, hogy az egyes államok hol tartanak az euróátvétel jogi előfeltéteinek, az úgynevezett maastrichti kritériumoknak a teljesítésében. (A következő konvergenciaprogramot decemberben értékelik majd.) A mostani jelentés természetszerűen Szlovéniára összpontosít, hiszen egyedül ez az ország vezeti be jövő januártól az egységes valutát. Sokat foglalkozik azonban Ciprussal és Máltával, amelyek a következők lesznek a sorban 2008. január 1-jén.

Kettejük közül Málta áll jobban. A ciprusi tervek nagyon hézagosak még, a máltaiak sokkal részletesebbek és átfogóbbak - véli a Bizottság. A ciprusi tervek a fontosabb témák mindegyikét érintik ugyan, de keveset árulnak el a részleteket illetően. Főleg a bankok és a kiskereskedők euróbankókkal való előzetes ellátása, a nemzeti valuta bankjegyeinek és érméinek a központi bankba való visszaszállítása és a kettős árazás időtartamára vonatkozóan kellene pontosítania elképzeléseit Nicosiának. Arról nem is beszélve, hogy a szigetországban is szükség lenne megállapodásokra a kiskereskedők között az átálláskori áremelkedések elkerüléséről.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo