Az kétségtelenül igaz, hogy a virtualitáson és elektronikus kommunikáción alapuló iparágak és szolgáltatások irdatlan fejlődése szinte kényszerítően diktálja az átalakulás irányát és módját. De az már nem igaz, hogy nem hagy további életképes alternatívát. A régi gazdaság szereplői és az őket reprezentáló blue chip részvények nem fognak szükségszerűen máról holnapra kihalni, eltűnni. Az érzéki megismerésre építő termékek és szolgáltatások életben maradnak, legyen szó akár magas színvonalú könyvkiadásról az elektronikus könyvekkel szemben vagy speciális konyhájú étterem üzemeltetéséről a netpincérségek ellenében.
Az viszont már biztosnak látszik, hogy a vállalkozók túlnyomó többségének kétlakivá kell válnia. A régi gazdaság háttérbe szorulása miatt fizikai tevékenységüknek az e-kereskedelem lehetőségeit igénybe vevő virtuálisabb változatát is létre kell hozniuk. És talán az új idők jegyében ez lesz a húzóágazat, míg az üzleti tevékenység ódivatúbb, hagyományosabb, fizikaibb része ennek hátán él majd meg, megmaradva a régi időkből tovább élő hóbortnak, kedves, konzervatív szokásnak.
Az új gazdasági és kereskedelmi rendszer, az új szokások és vásárlói igények nem söprik el egyik napról a másikra a hagyományos üzleti formákat, jó ideig együtt fognak élni, természetesen globálisan és üzletfajtánként állandóan változó arányban. De senki nem kerülheti el a változást, változtatást. Az üzlet minden színterén stratégiaváltásra, rugalmas alkalmazkodásra és jóval nagyobb kreativitásra van szükség, mint volt valaha. Mindennapjainkban ezt jelenti a globalizáció jelenléte.
A régi az új gazdaságban
Tévhit, hogy az új gazdaság uniformizáló hatású. A globalizálódó világgazdaság nem csak a tőkeerős nagyok számára adja meg a távolabbi piacokra eljutás lehetőségét. Az e-kereskedelem demokratizál, fellazíthatja a megmerevedett piaci erőviszonyokat.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.