A prostítúció százmilliárdokat hoz

A bolgár prostitúció az egyik legkiterjedtebb Európában a Demokrácia Tanulmányi Központ nevű, bűnözésre és korrupcióra szakosodott elemzőintézet szerint.

 "A legszerényebb becslések szerint is a bolgár örömlányexport évi 0,9-1,8 milliárd euró (230-460 milliárd forint) bevételt hoz, azaz 2006-ban a bolgár hazai össztermék 3,6-7,2 százalékát tette ki. A jelenség nagysága hasonló a tajvanihoz és dél-koreaihoz" - mondta Tihomir Bezlov, az intézet kutatója szófiai sajtótájékoztatóján.

A tanulmány szerint 18-21 ezer bolgár nő űzi a legősibb mesterséget Európában, közülük 6-7 ezren Németországban, Belgiumban, Görögországban és Hollandiában. Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban 7-8 ezer bolgár örömlány működik. Rövid időszakokra a Nyugat-Európában tanuló vagy dolgozó diáklányok és az ápolónők is áruba bocsátják a testüket.

Németországban, ahol a szexuális szolgáltatások piaca a "legfejlettebb", a rendőrséghez segítségért forduló prostituáltak 12,7 százaléka bolgár, míg a népesebb országokból, így Oroszországból érkezettek aránya csak 1,2 százalék. Hollandiában a segítséget kérő prostituáltak körében 14 százalék a bolgárok aránya, és csak 10 százalék az oroszoké.

A 100 ezer lakosú dél-bulgáriai Szliven városa, ahonnan a brüsszeli kirakatokat kéjnőkkel megtöltik, országos rekordot döntött: itt a 15 és 30 év közötti lányok közül minden tizenötödik árulja a bájait. "Ez társadalmi katasztrófa" - mondta Tihomir Bezlov.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo