A hónap vesztese: Dávid Ibolya

Májusra ismét romlott valamelyest a közhangulat, mégis a Fidesz támogatottsága esett vissza - így lehet tömören összefoglalni a Medián május elején végzett felmérésének főbb eredményeit.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A nagyobbik ellenzéki pártot támogatók aránya a teljes népességben 41-ről 37 százaléka csökkent, miközben az MSZP támogatottsága nem változott. (Bár májusra már alig akadt MSZP-szavazó a Szonda-Ipsos szerint.) Bár a Fidesz tavaly nyár vége óta jókora előnnyel vezet az MSZP előtt, a támogatottságában jelentős hullámzások voltak. Az őszi zavargások idején feltehetően a politikai konfliktusok eszkalálódásától való félelem vitt el szavazókat a párttól, a mostani visszaesés viszont inkább a növekvő politikai érdektelenségnek tulajdonítható.  

Az idén ebben a hónapban volt a legalacsonyabb a politika iránt legalább közepes mértékben érdeklődők (38 százalék) és a választási részvételüket biztosra mondók (48 százalék) aránya, és egyúttal a legmagasabb a "bizonytalanoké" (29 százalék). Az általános közhangulat továbbra is igen kedvezőtlen: az áprilisi javulás után ismét romlottak a gazdasági várakozások és 69-ről 72 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint az országban általában véve rossz irányban mennek a dolgok.

A felmérés további eredményeiért kattintson a képre!

Orbán, Schmidt, Dávid le, Gyurcsány utolsó előtti  

A Fidesz támogatottságának visszaesésével párhuzamosan jelentősen csökkent Orbán Viktor és Schmitt Pál népszerűsége, a hónap vesztese azonban Dávid Ibolya. Az MDF elnökének megítélése csak a Fidesz-szavazók körében esett vissza, ám ott jelentős mértékben - így összességében öt százalékkal csökkent azoknak az aránya, akik szívesen látnák "fontos politikai szerepben". Fodor Gábor, az új környezetvédelmi miniszter a népszerűségi lista középmezőnyében startolt, így Göncz Kinga után ő a második legnépszerűbb kormánytag. (Még népszerűbb lehet a miniszter, ha még többet metrózik - a szerk.)

Horváth Ágnes viszont nemcsak a bársonyszéket, de a népszerűségi lista utolsó helyét is kénytelen volt megörökölni egykori főnökétől - igaz, a megítélése így is lényegesen jobb, mint amilyen Molnár Lajosé volt leköszönésekor. A miniszterelnök népszerűsége érdemben nem változott, de ez májusban csak a népszerűségi lista utolsó előtti helyéhez volt elegendő.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo