A legtöbb autós cascóra már nem költ

Ma éjfélig mondhatják fel kötelezőjüket azok az autósok, akik a jövőben más társasággal szerződnek. Arról, hogy a mostani kampányidőszakban érintett közel egymillió gépkocsi-tulajdonos közül hányan éltek ezzel a lehetőséggel, majd csak az új szerződések megkötése és az első díjak befizetése után lehet pontos képet kapni. Az már most is megállapítható, hogy a hazai autósoknak több mint a négyötöde megelégszik a kötelező biztosítással, cascót már nem köt.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján 2017 első félévében 853 270 darab casco szerződést tartottak nyilván. Ez közel 33 ezerrel több, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában mért adat, ám így is csak a hazai gépjárművek 18 százalékát fedi le. Az év eleji átlagdíj 83 855 forint volt, a szerződésekre kifizetett átlagos kárnagyság pedig 310 200 forint.

Az idei 4 százalékos növekedés alapvetően az újautó-eladások megugrásának köszönhető: az idei év első nyolc hónapjában 13,1 százalékkal több új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban. Mivel azonban a használtautó-behozatal is folyamatosan növekedett 2017-ben, s ezen gépjárműveknek több mint a fele 10 éves vagy annál öregebb, így a magyarországi gépjárműállomány átlagéletkora idén várhatóan a 14 évet is meg fogja haladni.

Az idősebb gépkocsik esetében különösen fontos a műszaki állapot rendszeres ellenőrzése. Mivel az év legnagyobb gépjármű-biztosítási kampányának az időszaka egybeesik az autók téliesítésével, érdemes kiemelt figyelmet fordítani az időjárási viszonyoknak megfelelő abroncsok használatára is. Ezekben a napokban, amikor leesett az első hó, a gumiszervizek túlterheltek. Pedig a szakemberek javaslatai szerint nem érdemes eddig a pillanatig halogatni az abroncsok cseréjét: általában 7 °C alatt ugyanis már a nyári abroncsok anyaga megkeményedik, ezáltal jelentősen veszítenek tapadásukból. Ugyancsak fontos szempont az is, hogy

az őszi-téli időszakban nem a havazás az elsődleges tényező, ami az utak síkosságát befolyásolja. Gyakori a jegesedés, az ónos eső és az eső is, ilyen utakon pedig lényegesen jobban teljesítenek a tagoltabb kialakítású téli abroncsok.
Nem veszik komolyan a telet a magyar autóvezetők
Kevesen foglalkoznak autójuk téli felkészítésével – derült ki a Bárdi Autó megbízásából, ezer fő megkérdezése alapján, a Trend International által készült kutatásból. A válaszadók alig 22 százaléka nyilatkozott úgy, hogy foglalkozik autója téli felkészítésével, míg 19 százalékuk a leggyakrabban tavasszal szervizeli gépjárművét. A többség azonban csak akkor fordul szerelőhöz, ha meghibásodott az autója.
A hazai szabályozás ebből a szempontból liberálisnak mondható, emlékeztet rá a MABISZ. Nem írja elő ugyanis kötelező jelleggel az évszaknak megfelelő abroncsok használatát, így nem is szankcionál e tekintetben. A felszerelt gumiknak azonban meg kell felelniük a járműhöz megadott méretnek, terhelhetőségnek és sebességhatárnak. Továbbá 0,75 méternél kisebb abroncsok esetén legalább 1,6 milliméter, annál nagyobb átmérő esetén legalább 3 milliméteres profilmélység tekinthető szabályosnak.

Ezzel összefüggésben érdemes szem előtt tartani, hogy amennyiben a balesetet a gépjármű súlyosan elhanyagolt műszaki állapota okozta, a vonatkozó törvény szerint adott esetben a biztosító a károsultnak kifizetett kártérítés kapcsán élhet a károkozóval szembeni visszkereseti jogával.

 

 

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo