120 ezret kap egy nyugdíjas átlagosan

Magyarországon 3 millió nyugdíjas nagyjából átlagosan 120 ezer forintot kap kézhez a napokban - közölte Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke szombaton Budapesten. A Fidesz szakpolitikusa szerint a bejelentés manipulatív, amely elfedi a valóságot.

A kifizetett novemberi összegek a megemelt összegű novemberi nyugdíjat, a tíz hónapra visszamenőleg járó emelést, a 13. havi nyugdíj második emelt összegű részét, illetve a 13. havi nyugdíj korrekcióját tartalmazza. Burány Sándor hangsúlyozta, hogy az MSZP olyan nyugdíjrendszert alakít ki, amelyben a nyugdíjak összege nem szerencsés vagy szerencsétlen évjáratoktól függ, hanem a nyugdíjak alapja az aktív élet alatt kézhez kapott kereset, illetve a munkában eltöltött szolgálati évek száma. Fogarasiné Deák Valéria szerint a nyugdíjemelés eredményeként mostantól havonta 1,5 milliárd forinttal többet költhetnek a budapesti és a Pest megyei nyugdíjasok.

Iván László, a Fidesz szakpolitikusa a bejelentést manipulatívnak nevezte, amely elfedi a valóságot. Véleménye szerint  jelenleg elnyomorodás van, és rendkívül súlyos helyzet következik a 2008-as évre. Ez nem megoldás - mondta az ellenzéki képviselő. Hozzátette: ki kell alakítani egy megfelelő nyugdíjrendezést a nyugdíjasok életének az ismerete alapján, a megfelelő adatokkal alátámasztva. Iván szerint az említett 120 ezer forint egy átlagszám. A nagyszámú nyugdíjas nagy százaléka ugyanakkor igen alacsony nyugdíjból, havi 40-50 ezer forintból él, és az ő részesedésük ebből az emelésből lényegesen kevesebb. 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo