Mozgások után szinten maradt a gabonaár

Nem változott a Magro Gabonaindex (MGX) értéke a 30. héten sem. A búza ára ugyan csökkent, de a többi gabonaféle árának változása kiegyenlítette ezt a mozgást.

A 30. héten összességében 1 százalékot csökkentek a búzaárak a Magro.hu piactéren, így már 45 ezer forint alatt, átlagosan 44 819 forintért adták-vették a terményt. A takarmány- és az étkezési búza értéke ellentétes pályán mozgott: a takarmánybúza ára csökkent, míg az étkezésié emelkedett. Mivel az átlagár összességében kevesebb lett, kikövetkeztethető, hogy a takarmánybúza árának csökkenése meghaladta az étkezési növekedését. Előbbi 38 500, utóbbi 46 500 forinton forgott. Az őszi búza háromnegyede már a magtárakba került az országban, de területenként a hullott csapadék mennyiségének függvényében nagy különbségek vannak. A száraz területeken már a végéhez közeledik az aratás. A részadatok szerint a termésátlag 4,674 tonna hektáronként, ami megegyezik a tavalyi értékkel. A határidős piacokon világszerte emelkedett a búza ára, de a fizikai piacokon ez nem érződik. Az alacsony árak miatt továbbra is a kereslet dominál. Jelenleg összesen 5 ezer tonna búzát kínálnak megvételre, valamint 12 ezer tonnát keresnek a piactéren.

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

 

2014. máj.

2014. jún.

2014.

27. hét

28. hét

29. hét

30. hét

Átlagár (Ft/t)

54 359

56 889

54 053

45 089

45 317

44 819

Kötési mennyiség (t)

7 289

6 347

2 102

1 277

4 816

4 131

Forrás: Magro.hu

Az ókukorica ára továbbra is változatlan, a termény a 30. héten átlagosan 49 667 forinton cserélt gazdát. Nagy a mozgolódás ugyanakkor az új kukorica piacán. A sok csapadék miatt nagyon jó állapotban van a növény és magas termésátlagok várhatóak. A várható túlkínálat miatt pedig fokozatosan csökken az új termény ára. Ezt a tendenciát a búza is erősíti. Mivel az összbúza mennyiségen belül – szintén a sok eső miatt - egyre nagyobb a takarmánybúza mennyisége, ez szintén a kukoricának teremt majd konkurenciát, ezért további árcsökkenést generál. A legolcsóbb kínálati ár 46 ezer forint egy tonnára. Jelenleg a piactéren 2 ezer tonna terményt kínálnak megvételre és 52 ezer tonnát keresnek.

Forrás:Magro.hu

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2014. máj.

2014. jún.

2014.

27. hét

28. hét

29. hét

30. hét

49 870

49 912

49 584

46 127

49 778

49 667

21 661

19 513

3 226

3 315

3 100

2 871

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo