2,6 milliárd a sertésstratégiára

Magyarországon az unió átlagánál kisebb az állattenyésztés aránya a mezőgazdaságban, a szaktárca ennek az aránynak a növelését kívánja elérni, például a már kidolgozott sertésstratégia megvalósításával.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) által a takarmányozás témájáról rendezett fórumon elhangzott, hogy az unióban az állattenyésztés aránya a mezőgazdasági termelésben 43 százalék körüli, míg Magyarországon a 2006-11-es évek átlagát tekintve 37 százalék volt. Tavaly az állattenyésztés a mezőgazdasági termelés 32 százalékát adta.

„Ez már-már kritikus szint, amin változtatni kíván a szaktárca, ezért dolgozták ki többek között a sertésstratégiát, amelynek megvalósításával meg akarják duplázni az állatok számát - mondta - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára. A program elindításához mintegy 2,6 milliárd forint áll rendelkezésre.

Czerván György emlékeztetett: ez év közepén a KSH adatai szerint 2,9 millió sertést tartottak az országban. Az állatszám 2002-ben még meghaladta az 5 milliót. Az államtitkár megjegyezte: az nem tudható pontosan, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai milyen mértékben tartalmazzák a - 30-40 százalékra becsült - feketegazdaságban tartott sertések számát.

Áfacsökkentés nélkül nem lesz magyar húsipar
Nehéz idők járnak a magyar húsiparra: sorozatban kerülnek nehéz helyzetbe a jó nevű magyar élelmiszeripari vállalkozások. Gondok vannak a Gallicoop háza táján, felszámolás alá került a Kapuvári Hús, finanszírozási nehézségekkel küzd a Gyulai Húskombinát. Ágazati szereplők szerint az élelmiszerekre kirótt magas áfa csökkentésével megoldhatók lennének a szegmens problémái, ám erre – legalábbis a belátható időben – nem lesz pénz a magyar költségvetésben.
Az államtitkár szerint a VHT által felvetett takarmányozási téma azért időszerű, mert az állattartás költségeinek 70 százalékát a takarmányköltségek teszik ki. A takarmányárak emelkedése miatt pedig az állattenyésztéssel foglalkozó gazdálkodók nehéz helyzetbe kerültek. Ezen az agrárkormányzat az uniókonform támogatásokkal és hitellehetőségek biztosításával kíván segíteni.

Menczel Lászlóné, a VHT titkára szerint a takarmányárak az utóbbi időben 30 százalék körüli mértékben nőttek, s ezt a költségnövekedést az állattartók már nem tudják kigazdálkodni. Ezért is kerültek előtérbe az alternatív takarmányozási lehetőségek. A kukorica felhasználást csökkenteni lehet például árpával, takarmánybúzával, de ipari melléktermék - a bioetanol előállítása során keletkező DDGS - felhasználásával is - mondta a VHT titkára.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo