Üzletfejlesztés karnyújtásnyira

A korábbi Euro Info Központok és Innovation Relay Centre hálózatok összevonásával, Enterprise Europe Network néven új vállalkozásfejlesztési hálózatot indított útjára az Európai Bizottság Vállalkozási és Ipari Főigazgatósága. Az Enterprise Europe Network 500 vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó szervezetet fog össze, feladata az uniós kereskedelmi politika közvetítése mellett a vállalkozások versenyképességének növelése, finanszírozási lehetőségeik bővítése.

Magyarországon a hálózatot működtető konzorcium koordinátora a magyar befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési ügynökség, az ITD Hungary Zrt., tagjai pedig kereskedelmi- és iparkamarák (Győrött, Pécsett, Székesfehérvárott, Debrecenben és Szegeden), a Magyar Vállalkozásfejlesztési Hálózat konzorcium megyei szervezetei (Zalaegerszegen és Nyíregyházán), illetve az INNOSTART alapítvány. A hálózat munkáját további három kamarai közreműködő segíti Salgótarjánban, Szolnokon és Szekszárdon.

A vállalkozások nemzetköziesedését, az uniós piacon való aktív részvételüket, a technológia-transzfert, az innovációt és ezen belül a kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését számos szolgáltatás segíti: a hálózat információs rendezvényeket szervez, cégre szabott tanácsadást nyújt, belföldi és külföldi üzletember-találkozókat, innovációs "brokerage eventek"-et, konferenciákat, technológia-transzfer rendezvényeket szervez.

Az Európai Unió kutatás-fejlesztési keretprogramjában, az FP7-es pályázatokban való részvételt is számos szolgáltatás támogatja, a hálózat segít a nemzetközi partnerkeresésben, pályázatíró rendezvényeket szervez.

A vállalkozások számára a hálózat legfontosabb előnye a teljes területi lefedettség és a szakmai kompetencia mellett az úgynevezett "no wrong door" koncepció - mondta el Dobos Erzsébet, az Enterprise Europe Network magyarországi hálózatának igazgatója a hálózat indulását kisérő budapesti sajtótájékoztatón. Bárhol forduljon is a vállalkozás a hálózat irodáihoz - Európában, Magyarországon, Budapesten vagy Szegeden - mindenütt egységes szolgáltatások érhetők el számára - tette hozzá az igazgatóasszony.

A hazai hálózatot működtető konzorcium koordinátora az ITD Hungary eddigi tevékenysége során is kiemelt figyelmet szentelt a kis és középvállalkozások segítésére. Üzletfejlesztési tevékenysége során azok külpiacra lépését, korábbi Euro Info Központja révén - mely kiemelkedően sikeres tagja volt a Bizottság vállalkozásfejlesztési hálózatának - felkészítésüket támogatta. Rétfalvi György, az ügynökség vezetője hangsúlyozta: a hálózat szolgáltatási mellett az ITD Hungary teljes eszköztára továbbra is elérhető a vállalkozások számára.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo