Tőzsdézzen adó előtt!

A frissen bevezetett tőzsdei részvények jó üzletet jelenthetnek, különösen, ha sikerül őket még augusztusban bevezetni.

Szeptember elsejétől, a kamatadó bevezetésével párhuzamosan megemelkedik az árfolyamnyereség-adó, az eddigi nulla százalékról 20 százalékra. A Bookline.hu azonban még augusztus folyamán szeretné beadni a kérelmet a tőzsdei bevezetésre, hogy hónap végéig megjelenhessen részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde kínálatában, így aki időben ráveti magát a részvényekre, még mentesülhet az adófizetés alól. Bár a tőzsdén is igaz, hogy a múltbéli események semmilyen hatással nincsenek a jövőbeli eredményekre, a ritka tőzsdei bevezetések miatt a befektetők körében rendkívül népszerűek az újonnan érkezett papírok, így aki idejekorán bevásárol, jó néhány százalékot realizálhat néhány nap alatt - legalábbis az almanachok tanulsága szerint. Ráadásul adómentesen

A Bookline.hu-ról:

A társaság 2005-ben 600 millió forint árbevételt ért el. Az árbevétel az idei év első félévében meghaladta az 500 millió forintot, és 2006-ra másfél milliárd forintra nő, míg a következő években legalább 50 százalékkal emelkedik a tervek szerint. A keletkező nyereséget főleg terjeszkedésre fordítják, 2006-ra 10 millió, míg jövőre 100 millió, 2008-ra 200 millió forint profitot tervez a vállalat.

A június 1-je óta működő online nagykereskedelem forgalma hónapról hónapra 50 százalékkal nő, augusztusban várhatóan már meghaladja a 10 millió forintot. Még az idén DVD forgalmazásával is bővítik a kínálatot, valamint más termékcsoportok bevonása is elképzelhető.

Az 1999-ben alapított, új és régi könyvek forgalmazásával foglalkozó Bookline.hu jegyzett tőkéje 327 millió 500 ezer forint. A társaságban 2 cég, a Forrás Rt., a M-Metronic Bt. rendelkezik 21-23 százalékos tulajdonrésszel. A további tulajdonosok főleg 5 százalék alatti tulajdonrésszel rendelkező magánszemélyek, kivéve Márffy Györgyöt, a cég elnökét, és Földvári Gábor igazgatósági tagot, akik 8 illetve 16 százalékos tulajdonrésszel rendelkeznek.

A magyarországi könyvpiac forgalma a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének adatai alapján mintegy 63 milliárd forint. A forgalomból 2005-ben mintegy 2,5 százalékot tett ki az online internetes könyvkereskedelem, amelyből a Bookline.hu piaci részesedése 40-50 százalékos.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo