Titok, melyik bank ATM-jét törik fel!

A lopás mellett egyre több a hamis bankkártyával való visszaélés, tavaly a kár már 300 millió forint volt Magyarországon - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Listár Dániel, a Magyar Nemzeti Bank szóvivője.

 Egy év alatt 171 százalékkal nőtt a kár, amely a pénzfelvevő automatáknál elkövetett visszaélésekből ered. Az esetek hetven százalékában lopott vagy hamisított kártyával követik el a bűncselekményeket. A szóvivő szerint a kártyák mágnescsíkjának másolása ellen az egyre elterjedtebb csipkártya nyújtja a legkorszerűbb védelmet.

Magyarországon csaknem kilencmillió bankkártya van forgalomban, és 2.350 falba épített, kétezer önállóan álló ATM-készüléknél lehet pénzt felvenni.

Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője elmondta, a lopás mellett a leggyakoribb módszerek egyike, hogy a kártyát kétszer húzzák le, miközben egy apró, tenyérben elrejthető eszközzel lemásolják a mágnescsíkját. A csalók 95 millió forintos kárt okoztak az ATM-nyílások leragasztásával és hamis kártyák sokszorosításával. Hazánkban ezeket a módszereket kizárólag egyetlen pénzintézet készülékeinél vetik be a bűnözők, ám a Magyar Nemzeti Bank nem fedheti fel annak nevét.

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo