Szemle nélkül is megtéríti a kárt

Ma reggelig 200, Budapesten és a környező településeken lakó ügyfelétől érkezett bejelentés a Generali-Providencia Zrt.-hez a hét eleji nagy esőzései miatt. Jellemzően pince- és lakáselázásokat jelentettek a biztosítónak, miután a hirtelen lehullott nagy mennyiségű csapadékot több helyen nem tudta elvezetni a város csatornahálózata.

Az épületek - a biztosító eddigi információi szerint - szerencsére sehol sem sérültek meg annyira, hogy azok azonnali kilakoltatást tettek volna szükségessé.

Papp-Váry Borbála, a társaság kommunikációs vezetője elmondta, hogy a kárbejelentések 80 százaléka a biztosító call centerén keresztül futott be, melyek a telefonos regisztrációt követően azonnal aktásításra kerültek. A bejelentéstől számított néhány napon belül mindenkit felkeresnek a Generali kárszakértői, de kisebb károk esetén az ügyintézés telefonon is megoldható. Ilyenkor a Generali munkatársa telefonon egyeztet a károsulttal és az ügyintézés meggyorsítása érdekében a biztosító helyszíni szemle nélkül is megtéríti a kárt.

A Generali minden nagyobb vihart és meteorológiai eseményt követően emelt munkatársi létszámmal végzi a kárszemléket és fogadja a bejelentéseket személyes ügyfélszolgálati pontjain, call centerén, az Interneten, valamint a Europe Assistance Mestervonal ügyeletén keresztül.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo