Rakja pénzét zöldebb társaságokba!

A Magyar Befektetési Alapok piacán újdonsággal jelentkezik a K and H Alapkezelő augusztus 1-jétől új nyíltvégű befektetési alapot indít, amely elsősorban az alternatív energiaforrásokkal, a vízkezeléssel és ivóvízellátással, illetve a klímaváltozás kedvezőtlen hatásainak kiküszöbölésével foglalkozó cégekbe fekteti világméretekben a felhalmozott pénzeszközeit.

A cég csütörtöki budapesti tájékoztatóján bejelentették, az új alap az anyabank, a belga KBC már meglévő környezetvédelemmel, illetve megújuló energiákkal foglalkozó alapjainak jegyeiből állítja össze portfolióját.

Zobor Zsuzsanna vezérigazgató elmondta, hogy a Magyarországon úttörőnek számító ökoalap után a K and H a belga KBC vagyonkezelő teljes úgynevezett társadalmi felelősségvállalási célú alapjait behozza a jövőben Magyarországra. A vezérigazgató közölte: Belgiumban az ilyen alapokban már hatmilliárd euró befektetést gyűjtöttek össze.

A fejllettebb pénzpiacokon már évek óta nagy sikerrel működnek azok az alapok, amelyek kezelői komolyan odafigyelnek, hogy a befektetett tőkéjük felelős vállalatok papírjaiba áramlik...

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo