Már 3900-an pályáztak

A múlt hét végéig 3900 energiatakarékossági pályázat érkezett az Energia Központ Kht.-hez, és az első száz döntés már megszületett - közölte Prieszolné Csomsztek Mária programigazgató.

Az első ellenőrzési körön 3500 pályázat jutott túl, és az első száz igénylő néhány millió forint vissza nem térítendő támogatást kap. A becslések szerint a pályázat 2,6 milliárd forintos kerete mintegy 8-9 ezer pályázatra lehet elég - mondta korábban a programigazgató.

Az április 10-étől beadható pályázatok alapján az energia megtakarítást eredményező beruházások költségének 15 százalékát, maximum 265 ezer forintot kitevő vissza nem térítendő támogatást kaphatnak az igénylők.

A pályázók a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által meghirdetett kedvezményes hitelprogramban is részt vehetnek. A korábbi közlés szerint ennek kerete 16 milliárd forint, kamata jelenleg éves szinten 6,4 százalék.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo