Május a tőkekivonás hónapja

Az alapok az előző hónapok számottevő tőkebeáramlása után májusban összesen 22 milliárd forint tőkekivonást szenvedtek el.

A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének tagjai

által kezelt befektetési alapok összvagyona májusban 1,8 %-kal csökkent, a hónap végén 2.081 milliárd forintot tett ki. Az ötödik hónap során hét új alap indult, kettő pedig megszűnt, így a BAMOSZ tagjai a hónap végén összesen 189 alapot kezeltek. Az alapok az előző hónapok számottevő tőkebeáramlása után májusban összesen 22 milliárd forint tőkekivonást szenvedtek el, a hozamok pedig 15,6 milliárd forinttal csökkentették a vagyont. Az alapok összvagyonának 70 %-át kitevő nyilvános nyíltvégű értékpapíralapok száma egyel nőtt, vagyonuk viszont 3,4 %-kal csökkent. Májusban 37 milliárd forintot vontak ki az alapokból, a hozamok pedig 14 milliárd forinttal csökkentették a vagyont. Az 5 zártkörű értékpapíralap vagyona 5,7 %-kal csökkent, ennek oka a részvény (és kisebb részben a vegyes) alapok közel 3 milliárd forintos negatív hozama, míg az alapokba közel 46 millió forint tőke érkezett. A hónap végi 46 milliárd forintos vagyon az alapok összvagyonának 2,2 %-a. (A grafikonok a zártkörű és nyilvános alapok vagyonát együtt mutatják.)

Az ingatlanalapok száma két alap összeolvadásával egyel csökkent, a 20 alap vagyona a hó végén 415 milliárd forint volt, arányuk az összvagyon 20 %-a. Május havi 1,4 %-os bővülésükből az új befektetés 3 milliárd forint volt, az alapok teljesítménye pedig 2,7 milliárd forintot tett ki. A hazai ingatlan alapok alapjai e hónapban lassabban, 0,8 %-kal nőttek, de vagyonuk már meghaladja a 80 milliárd forintot.

Májusban hat új garantált alap indult, egy futamideje pedig lejárt, így a hónap végén 48 alap létezett. Ezek összvagyona a hónap végén megközelítette a 156 milliárd forintot, ami az összvagyon 7,5 %-a. A garantált alapok 5,7 %-os havi növekménye a 10 milliárd forint új befektetésnek köszönhető, míg a piaci teljesítmények 1,5 milliárd forinttal csökkentették a vagyont. Az 5 származtatott alap vagyona nőtt a leggyorsabban, 34 %-os májusi bővülést követően összvagyonuk meghaladta a 7,2 milliárd forintot. A növekmény az új befektetések eredménye, a hozamok csekély mértékben csökkentették a vagyont.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo