A Budapest Bank mérlegfőösszege 2006-ban 23%-os bővüléssel 695,1 milliárd forintra nőtt. A bank teljes követelésállománya, valamint ügyfelekkel szembeni kötelezettség állománya egyaránt 26%-os növekedést mutatott a tavalyi év végére. A hitelintézet Piac és Profithoz eljuttatott közleménye szerint folytatni tudták növekedési stratégiájuk megvalósítását: a bank hálózata tavaly 16 új bankfiókkal, 3 új, a privátbanki ügyfelek kiszolgálására szakosodott Money Plus központtal gyarapodva mára összesen 95 egységet számlál. Az ügyfélkör dinamikus növekedése és a pénzintézet tevékenységének bővülése szükségessé tette a bank központi irodaházának bővítését: a bank, egymilliárd forintos beruházás eredményeként, tavaly júniusban megnyitotta második bankműveleti központját Békéscsabán, amely év végén már 156 főt alkalmazott, és 2008-ra több mint félezer szakembernek ad munkát. A fiókhálózat bővítése mellett a Budapest Bank 2006-ban is kiemelt figyelmet fordított termékpalettájának bővítésére: a tavalyi évben több mint 20 új termékkel jelent meg a hazai piacon. A dinamikusan bővülő fiókhálózat, a dolgozói létszám jelentős, 10%-ot meghaladó növekedése, valamint a növekvő marketing kiadások következményeként a bank működési költségei a tavalyi évben 16%-os növekedéssel 39,3 milliárd forintra emelkedtek. Ezzel párhuzamosan, a bankcsoport adózás utáni eredménye 5%-kal, 7,9 milliárd forintról 7,5 milliárd forintra mérséklődött.
Létszámbővülés: 10 százalék
Működési költségei növekedésének oka a hálózat- és a létszámbővítés, vagyis a Budapest Bank a múlt évben befektetett saját növekedésébe.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.