Kóka és Erős levele miatt

Áprilisban a Magyar Fejlesztési Bank Rt. hitel-, tőkefinanszírozási- és támogatásközvetítési forrásai iránt érdeklődök száma meghaladta a kétezret, ami az elmúlt négy év rekordjának számít. Az év elejétől április végéig több mint négyezer telefonhívás és ezer e-mail érkezett az MFB Rt. Ügyfélszolgálatára.

A fejlesztési bank által kínált termékek részletei után érdeklődők közel felét a kis- és középvállalkozóknak a márciusban elküldött DM levél ösztönözte, amelyet Kóka János gazdasági miniszter és Erős János vezérigazgató írt alá. A vállalkozásokat segítő kedvezményes konstrukciók forrása közötti eligazodáshoz a levél a fejlesztési forrásokat összegző Forrástájékoztató című kiadvány megküldésének lehetőségét is felajánlotta. Április végéig több mint ezer ilyen kérés érkezett vissza a vállalkozóktól. A vélemények és kérések feldolgozását megkezdték, a válaszleveleket a Forrástájékoztatóval és a Sikeres Magyarországért Hitelprogramok ismertetőivel folyamatosan postázzák.

A további érdeklődők 38 százaléka az Internet segítségével találta meg a Bankot, 10 százalékuk a sajtóban megjelent hírek alapján kért további információt. Az Ügyfélszolgálat mellett a megyeközpontokban működő MFB képviseleti irodák ebben az évben eddig közel háromezer vállalkozóval találkoztak, és több mint száz fölött van azoknak a szakmai fórumoknak a száma, ahol a kkv-k és önkormányzatok számára tájékoztatót tartottak. A képviseleti irodákba és az Ügyfélszolgálatra beérkezett leggyakoribb kérdések és az azokra adott válaszok felkerültek a www.mfb.hu honlapra is.

A legnagyobb érdeklődés a Sikeres Magyarországért Hitelprogram általános beruházási céljainak feltételei iránt volt, ezen belül is legtöbben a biztosítékokról kértek felvilágosítást.  Sok vállalkozót érdekelt az is, hogy az egyes hiteleket - a tájékoztatóban megjelenteken túl - mire lehet felhasználni. Februárban 15 millió forintra felemelt, majd márciusban az agrárágazatra is 5 millió forintig kiterjesztett Mikrohitel Plusz Program iránt is változatlanul nagy az érdeklődés. Ez nemcsak a kedvező feltételeknek köszönhető, hanem annak is, hogy ezt a hitelt induló vállalkozások is igényelhetik. Az áprilisi hitellehetőségek között az Agrár Beruházási Hitel is kiemelt figyelmet kapott. A korábbi gyér érdeklődés után, áprilisban ugrásszerűen megnőtt az igény az Egészségügyi Hitelek iránt, amit az önkormányzatok és a szakterületen dolgozók is - más-más feltételekkel - igényelhetnek. A kedvezményes konstrukció új lehetőségként megnyílt a mikrovállalkozók előtt is.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo