A Pioneer Alapkezelő és az UniCredit Bank innovatív megoldást talált arra, hogy már bizonyított befektetési alapjának jegyeit azok is megvásárolhassák, akik a 2004-es induláskor még nem tették. A tőkegarantált alap eddigi kiemelkedő, 44,41%-os nominális hozamára való tekintettel kibocsátói úgy döntöttek, hogy új néven ismét elérhetővé teszik ügyfeleik számára ezt a befektetést. Ezért a CA Tőkegarantált Alap 2 futamidejét "meghosszabbították", az alap új, UniCredit Piaci Optimum Alap néven, de a sikeres befektetési portfólió megtartásával születik újjá. Az alap befektetési jegyei 2007. május 17. és május 31. között díjmentesen jegyezhetők az UniCredit Bank országos fiókhálózatában. Mivel az UniCredit Piaci Optimum Alap határozott idejű nyíltvégű alappá alakul, természetesen ezt követően is hozzáférhető marad, a befektetési jegyei eladhatók és megvásárolhatók. A Pioneer Alapkezelő (korábbi nevén CA IB Alapkezelő) és az UniCredit Bank második közös tőkegarantált befektetési alapját 2004-ban összesen 1,76 milliárd forint értékben jegyezték a befektetők. A CA Tőkegarantált Alap 2 azóta elért eredményeivel bebizonyította, hogy jó befektetési politikával egyszerre teljesülhet a hazai befektetők biztonság és kiemelkedő hozam iránti igénye. A hűséges ügyfelek számára további előnyöket is kínál az UniCredit Bank és a Pioneer Alapkezelő megújuló befektetése: azok a korábbi CA Tőkegarantált Alap 2 befektetők, akik a meghosszabbított futamidő végéig az új alapban tartják a pénzüket, további 3,5 évig mentesülnek a kamatadó alól.
Kamatadó alól mentesítve
A 44,41%-os nominális hozamot elérő CA Tőkegarantált Alap 2 működését UniCredit Piaci Optimum Alapra átkeresztelve meghosszabbították.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.