Év végi befektetési hajrá

Az év vége nem csupán ünnepi költekezési hajrát, hanem - bármennyire ellentmondásosnak is tűnik - megtakarítási csúcsot is jelent. Az egymást követő évek jegybanki statisztikáiból jól látszik: a háztartások új megtakarításaik jelentős hányadát az év utolsó negyedében halmozzák fel.

A megtakarítások fő forrását azok a vállalkozások, intézmények szállítják, amelyek éves eredményeik előzetes becslése alapján, még a tényleges évzárás előtt jutalmakat fizetnek dolgozóiknak, vagy ekkor esedékes például a 13. havi fizetés, és természetesen a vállalkozók saját magukra vonatkozóan is számolnak kifizetési lehetőségekkel. A felhalmozások szerkezetében az utóbbi években már jelentős szerepet játszanak a biztosítással vegyes, illetve nyugdíjcélú megtakarítások, és tavaly már ilyenekbe került az év végi lakossági megtakarítások egyik fele. A másik felén a bankbetétek és az alternatívnak nevezett befektetési formák osztoztak, utóbbiak közül is a különféle befektetési alapok bizonyultak a legnépszerűbbnek.

Az UniCredit Bank az aktuális lakossági igényekre most is új termékkel válaszolt, elindította a hároméves futamidejű Befutó Tőke- és Hozamvédett Származtatott Befektetési Alap jegyeinek jegyzését. Ezzel olyan befektetési lehetőséget kínál az év végén megtakarítóknak, amely tőke- és hozamvédett, vagyis a befektetett tőke visszafizetésén túl minimum 15 százalékos - a mai piacon tudtunkkal legmagasabb és a következő évek becsült inflációját meghaladó - hozamot fizet a harmadik év végén. A több mint ezer lehetséges változatot felölelő próbaszámítások alapján ennél lényegesen magasabb hozam is valószínűsíthető, a hozam megduplázásának esélye is reális.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo