A "Csemete" befektetés is

Pénzügyi biztonságot kínál a gyermek felcseperedéséhez az ING "Csemete" nevű biztosítása, melyhez az UNICEF támogatása is kapcsolódik.

Az ING Biztosító Zrt. új termékéhez kapcsolódóan együttműködési megállapodást kötött az UNICEF Magyar Bizottságával. A Csemete biztosítás egyedülálló a magyar biztosítások között, hiszen a gyermekek biztonságáról gondoskodik, és speciálisan a gyerekeknek szóló megtakarításokat tesz lehetővé. Az együttműködés keretei között a biztosító pénzbeli támogatást nyújt az UNICEF-nek, valamint népszerűsíti és segíti az UNICEF-et az értékesítési hálózatán és a Csemete biztosítás egész éves kampányán keresztül.

Dr. Bordás György, az ING elnök-vezérigazgatója és Dr. Blahó András, az UNICEF Magyar Bizottságának elnöke jelentette be a két szervezet együttműködéséről szóló megállapodást. Magyarország piacvezető életbiztosítója ez év tavaszán vezette be a piacon egyedülálló életbiztosítását, a Csemetét, mely a gyermekekről való gondoskodást könnyíti meg a szülők számára. A biztosítás különleges volta adta az ötletet, hogy az ING megkeresse a világ legtekintélyesebb gyermekvédő szervezetét, és támogatását ajánlja fel. Az együttműködés lehetővé teszi, hogy a Csemete-biztosítást kötő szülők, amellett, hogy saját gyermekükről gondoskodnak, hozzájáruljanak ahhoz, hogy az UNICEF segíthessen más gyerekeken is. Az ING Biztosító a megkötött biztosításokhoz kapcsolódóan pénzbeli támogatást nyújt a gyermekvédő szervezetnek, a megállapodás keretében 3 millió forintot juttatva a szervezet magyar bizottságának. Az összeget a hátrányos helyzetű gyermekek megsegítésére fordítja a világ legnagyobb gyermekvédelmi szervezete.

A "Csemete" két területen igyekszik segítséget nyújtani a családoknak: egyrészt a szülők előre gondoskodhatnak a nem várt események költségei fedezetéről, másrészt hatékony befektetésekkel takarékoskodhatnak gyermekeik számára.

A biztosítási csomag elsősorban komoly betegségekre, balesetekre, műtéti térítésre, kórházi ellátásra nyújt finanszírozási megoldást, így ideális kiegészítője az elterjedt tanulóbiztosításoknak, amelyek inkább a kisebb balesetek, csonttörés esetén nyújtanak védelmet. Hazánkban egyedülálló a "Csemete" tartós betegség vagy fogyatékosság esetén nyújtott szolgáltatása. A biztosítás már egyéves korú gyermekre is megköthető, s bár a védelem legkésőbb a nagykorúság, 18 éves kor elérésekor lejár, de egyszerűsített elbírálással más életbiztosítási szerződés köthető. A "Csemete" a biztosítási védelem mellett megtakarítási lehetőséget is hordoz magában, hiszen tartalmaz egy hatékony, rugalmas, befektetéshez kötött megtakarítási részt, egy számlát. Ezen a számlán a szülők összegyűjthetik azt az összeget, amellyel megalapozzák gyermekük későbbi tanulmányait, életkezdését, tehát egyfajta perselyként működik, amelybe a gyermek is bármikor beteheti a családtól kapott költőpénzt. A megtakarítás ugyanakkor jóval több is egy perselynél, hiszen a számlán levő pénzt az ING korszerű befektetési lehetőségeket nyújtó eszközalapjaiban helyezheti el a szülő.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo