Nyomoznak a BYD szegedi beruházásánál

Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata

A Csongrád Csanád Vármegyei Kormányhivatal május 12-én tett feljelentést azért, mert a BYD Auto Hungary Kft. nem tett eleget a kiadott környezetvédelmi engedély előírásainak. Gyanú merült fel, hogy a beruházási területről kitermelt, szennyezettségi határérték feletti alkil-benzol tartalmú földet több külső helyen rakodták le.

Az ügyben a Szegedi Rendőrkapitányság környezetkárosítás bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást, amely szakértők bevonásával folyik.

A kormányhivatal korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a BYD-gyár kivitelezési munkáinak 2024-es megkezdése óta folyamatosan figyelemmel kíséri a beruházást, és több különböző hatáskörben indított ellenőrzést. Az idei első negyedévben a környezetvédelmi szabályok betartásával összefüggő hatósági eljárást indított. A tényállás tisztázása jelenleg folyamatban van, azonban az eddig rendelkezésre álló információk alapján a beruházási területen kitermelt talajréteg felhasználásával kapcsolatban környezetkárosítás gyanúja merült fel.

Gajdos László élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán azt írta, a BYD a Szegeden létesítendő gyár építése során súlyosan megszegte a környezetvédelmi engedélyben előírt kötelezettségeit.

A politikus közölte, konzultált az illetékes szervekkel, valamint Stumpf Péterrel, Szeged országgyűlési képviselőjével, aki részletesen tájékoztatta a kialakult helyzetről, a jogsértések mértékéről, a helyi lakosság jogos aggodalmáról. A miniszter azt írta, határozottan és nyomatékosan felszólítja a BYD vezetőit, hogy a környezetkárosító tevékenységet azonnali hatállyal fejezzék be, és maradéktalanul tegyenek eleget a hatóságok által előírt kötelezettségeiknek.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo