Nagyon megfizet a szennyező multi

A BP londoni központú olajvállalat 20,8 milliárd dolláros (több mint 5,7 ezer milliárd forint) kártérítést fizet a cég egyik Mexikói-öbölbeli platformján 2010-ben bekövetkezett olajömlés miatt peren kívüli egyezség értelmében. Ez a legnagyobb olyan peren kívüli kártérítési megállapodás az Egyesült Államok történetében, amelyet egyetlen jogi személlyel kötöttek.

Kép: Pixabay

Júliusban, amikor az alku még csak főbb részeleteiben körvonalazódott, a BP 18,7 milliárd dollárra tette a költségeket, az amerikai kormány azonban azóta olyan partszakasz-helyreállítási költségeket is felszámolt, amelyeket az olajvállalat korábban nem vett figyelembe. A hétfőn véglegesített egyezség értelmében a BP a természetes erőforrásokban okozott kárért 8,1 milliárd dollárt (ez magában foglalja a cég egy korábbi, egymilliárdos vállalását), a víztisztasági törvény megsértéséért 5,5 milliárd dollárt és kamatokat, az államok és helyi önkormányzatok kárpótlására pedig 5,9 milliárdot fog kifizetni.

A keretösszeg nem tartalmazza azt a 4 milliárd dollárt, amelynek kifizetésébe a BP az ellene irányuló büntető vádemelés ejtése fejében egyezett bele, valamint azokat a milliárdokat, amelyeket a cég kármentő munkálatokra fordított. A megállapodás pontot tesz a BP ellen a 2010-es katasztrófa kapcsán indított legjelentősebb kártérítési per végére. Az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb tengeri olajömlése miatt a Mexikói-öböl partján fekvő öt állam, Florida, Alabama, Mississippi, Louisiana és Texas, valamint a szövetségi kormány, továbbá 400, a katasztrófa által érintett helyi önkormányzati szerv indított kártérítési pert a BP ellen 2013-ban. A perben idén született volna ítélet, de ez a megállapodás miatt okafogyottá vált. Ugyanakkor a katasztrófa kapcsán több más,kisebb horderejű ügy is folyamatban van a BP és alvállalkozói ellen.

A BP által üzemeltetett Deepwater Horizon nevű olajkitermelő platformon 2010. április 22-én robbanás történt, (amelyről itt olvashatja akkori írásunkat) majd tűz ütött ki, 11 munkás meghalt, az elsüllyedt platform helyén pedig csaknem 790 millió liter olaj ömlött a tengerbe. Az olaj elérte a Mexikói-öböl partvidékét, súlyos károkat okozva több ágazatnak és az élővilágnak.Egy tavalyi jelentés szerint négy évvel a katasztrófa után is legalább 3200 négyzetkilométernyi területen borította lesüllyedt olaj a tengerfeneket a Mexikói-öbölben.

Az olajcégnek egy saját korábbi közlése szerint a katasztrófával kapcsolatos költségei már a kártérítés megfizetése nélkül is meghaladták a 42 milliárd dollárt. A BP négy hónapos vizsgálat után, 2010 őszén kiadott részletes jelentése szerint a katasztrófát "műszaki hibák összetett, egymással összefüggő sorozata", valamint emberi és tervezési tényezők együtt okozták.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo