Megugrott a kereslet, óriási növekedés előtt az e-jármű töltési piac

Hatalmas üzleti lehetőség rejlik az elektromos járművek töltésében. A globális befektetői érdeklődés egyre nő, az előzetes kalkulációk szerint 2022 végéig 2,3 milliárd dollár áramlott a szektorba – állapítja meg elemz. ésében a KPMG. Az eredendően az indiai autótöltési piacot vizsgáló, ebből pedig globális következtetéseket is levonó tanulmány szerint a különböző szegmensek számára egyéni és testreszabott töltési megoldásokat kell kínálni. A töltők gyártói testreszabással, formatervezéssel, szoftverintegrációval emelkedhetnek ki a többiek közül. Az üzemeltetők sikeres működéséhez elengedhetetlen a megfelelő helyszín és technológia, a gondosan megtervezett, megbízható hálózat, valamint az értéknövelt szolgáltatások. A sikerhez a fogyasztók igényeinek megértése is fontos – ők pedig jó hozzáférhetőséget, kényelmet és megfizethető árakat várnak el. Mindezekről, és a Magyarországot jobban érintő uniós szabályozói fejleményekről tart szakmai konferenciát 2023. március 23-án a KPMG.

Ami a töltés helyszínét illeti: a magántulajdonú két- és négykerekűek esetében a költséghatékonyság érdekében az otthoni és a munkahelyi AC töltés dominálhat. A kereskedelmi flottákat várhatóan saját telephelyeiken vagy közterületi hálózatokon, nagyobbrészt szintén AC töltőkkel fogják tölteni éjszakánként. Az egyenáramnak elsősorban a napközbeni rátöltésben lesz szerepe. A négykerekű elektromos járművek elszaporodásával eközben valószínűleg megnő az igény az autópályák melletti egyenáramú gyorstöltési, illetve a célpontnál lévő váltakozó áramú töltési lehetőségekre. A nyilvános töltőket üzemeltető cégek forgalma már most világszerte növekszik.

Hozzáférhetőség, kényelem és megfizethetőség – a töltéssel kapcsolatos fogyasztói elvárások

A KMPG elemzése szerint a vonzó és meggyőző értékajánlat megtervezéséhez nagyon fontos, hogy megismerjük és megértsük a fogyasztók igényeit és elvárásait. A technikai specifikációk eltérhetnek az egyes vásárlói szegmensek között, a töltési helyszínek elérhetősége, a könnyű használat, a megfizethető ár, a többféle fizetési mód, a megbízható hálózat azonban közös szempont. Ezek a feltételek várhatóan döntő szerepet játszanak majd abban, hogy az ügyfelek melyik szolgáltatót és megoldást választják.

„A töltési piac valójában egy ezerarcú, integrált szegmense a közlekedési ágazatnak, ahol együtt vannak jelen az infrastruktúra gyártói, telepítői, kereskedői, a kapcsolódó informatikai környezetet biztosító fejlesztők, és ide érthetők a speciális elszámolási rendszerek szolgáltatói is. Ezen részterületek mindegyikében óriási potenciál van még, hiszen a hiány fennáll, és az igény növekedése garantált. Ráadásul ebben az ágazatban nincs monopolhelyzet, hiszen a villanyautót használóknak már ma is akár egy tucat töltési applikáció van a telefonjukban” – mutat rá Böröcz Artúr, a KPMG energetikai- és közüzemi tanácsadásért felelős igazgatója.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo