Döbbenetesen sok műanyaghulladékot termelünk – megtudhatja, Ön pontosan mennyit

Bár a hulladékcsökkentésben fontos szerepe van a szabályozásnak, nem kérdés, hogy mekkora jelentősége van a lakosság fogyasztási szokásainak. Ha szembesülünk vele, mennyire terheljük mi magunk a környezetet minden egyes nap, talán rászánjuk végre magunkat a változtatásra.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Egy szívószál, amit teljesen feleslegesen beletesznek az üdítőbe, pedig az üvegből is tudunk inni. Egy műanyag pohár, amit annak ellenére elfogadunk, hogy valójában a kávézóban fogjuk meginni, amit rendeltünk, tehát akár „helyben fogyasztós”, kerámiacsészében is kérhettük volna az italt, csak egy szóba került volna.

Szegfűszeg és oregánó jöhet a műanyag csomagolás helyett
Szegfűszeggel és oregánóval illatosított, ehető csomagolás védhetné az ételeinket. Amellett, hogy természetes, egy friss tanulmány szerint jobban is működik.
Az, hogy a közértben az egyetlen darab, a héjában is tökéletesen biztonságban lévő narancsot vagy almát is beletesszük még egy átlátszó műanyag zacskóba. Természetesen minden alkalommal egy újba, mert bár otthon mindenkinél hegyekben áll az ilyen – vagy azonnal a szemétben végzi a vásárlás után –, mégsem használjuk újra, amikor kellene. Hogy mennyire nincs szükségünk a szatyrokra, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy drasztikusan visszaesik a használatuk, ha nem ingyen, hanem pár fillértért adják azokat.

Vagy, hogy számos félliteres ásványvizes üveget fogyasztunk egy nap alatt, ahelyett, hogy a nagyobb kiszerelést vagy még inkább a Magyarországon teljesen egészséges csapvizet és egy úrjatölthető, dizájnos kulacsot választanánk.

Ilyen apróságnak tűnő dolgokon múlik, hogy mennyivel járulunk hozzá a Földet egyre inkább elborító felesleges műanyag szaporításához. A saját műanyag-ökolábnyomunk kiszámításában segít a Greenpeace kalkulátora, ahol minimális angoltudással megtudhatja, mennyivel járul Ön hozzá a világot beborító műanyaghulladék növelésével. Sokkoló, de megéri kipróbálni.

Ide kattintva számíthatja ki – és nézheti meg az ijesztően hosszú listát –, hogy Ön mennyi műanyagszeméttel terheli meg a világot.

Nagyon bele kell húznunk az újrahasznosításba
2030-ra az újrahasznosítás arányát a mai 44-ről 70 százalékra kell emelni – olvasható egy frissen elfogadott jogszabály-tervezetben, amiről az Európai Parlament és a Tanács most kezd tárgyalni. A képviselők a nagy környezeti terhet jelentő hulladéklerakók arányát 5 százalékra, az ételhulladék arányát felére csökkentenék.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo