Csak Borsodban tízezren védekeznek

Eddig mintegy 2300 embert kellett kitelepíteni az országban az áradások miatt - közölte Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője. Közlése szerint a legtöbb embert, mintegy kétezret, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kellett kitelepíteni. A védekezésben országosan mintegy 12 ezren vesznek részt, közülük tízezren Borsodban dolgoznak. A védekezők egyharmadát a lakosok teszik ki, kétharmada pedig valamilyen szervezethez (rendőrség, tűzoltóság, katonaság) tartozik vagy önkéntes.

Több mint 1900 embert kellett kitelepíteni eddig Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Sajó és a Hernád árvize miatt - közölte Varga Mihály mérnök ezredes, a megyei védelmi bizottság titkára. A megyében a honvédségi és a rendészeti erők részéről 9 ezren vannak jelen a gátakon, rajtuk kívül sok ezer helyi lakos, valamint vízügyi és polgári védelmi szakember vesz részt a védekezésben. Borsodban jelenleg 175 településen védekeznek az árvíz ellen.

A vályogból épült házak már dőlnek össze az óriási árvíz miatt a Borsod megyei Edelényben, a város egyik részét - ahol korábban áttört a Bódva - már teljesen birtokba vette a folyó. Szombat délelőtt csónakkal járják körbe az utcákat, hogy azokat, akik esetleg még benn maradtak a házukban, ki tudják menekíteni. Hasonlóképp menekítik a rémült állatokat is. A Császati útig, a Rákóczi útig bezárólag a terület a Bódva töltésétől, a Bódva út környékétől víz alatt van. A folyó a Kővágó kishídnál akkora, mint a Duna - mondta az MTI-nek egy védekező, kikiabálva a csónakból. 

Molnár Oszkár független polgármester közölte: amit még meg lehet tenni, megteszik, a település bal oldali részét mentik. Az egyik társaság épületének már két fala kidőlt, az épület hamarosan összedől.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo