Az Y generáció tagjai közül várhatóan egyre többen fognak csatlakozni a zöld mozgalomhoz. Ha eddig szimpatizáltak is velük, nem érezték ennek szükségességét. Donald Trump hatalomra jutása azonban sokakat színvallásra késztet. A Reuters hírügynökség cikke egy 25 éves seattle-i fiatalt idéz, aki a bankszektorban dolgozik, és a minap csatlakozott a 350 Seattle nevű aktivista szervezethez. Példáját sokan követik majd a generációjából. (Donald Trump már a kampányban bejelentette, hogy felrúgná a klímaegyezményt.)
A Seattle 350 csoport rendszeresen rendez demonstrációkat a fosszilis iparágak létesítményeinél. Nemrég egy vasúti vonalat zártak le, hogy megakadályozzák egy olajszállítmányok eljutását a Shell és a Tesoro Washignton állambeli kőolaj-finomítóiba. A Climate Disobedience Center 2013-ban szénszállítmányokat tartóztatott fel. Hasonló csoportok kőolajvezetékek építésénél is akadályozzák a munkálatokat.
Fotó: flickr/Ron F.
2015 júliusában „kajaktivisták” a Shell északi-sarki olajfúró hajóinak tengeri kifutását akadályozták meg Portland kikötőjében, kajakjaikon evezve. A várost igazgató bizottság erre olyan rendeletet hozott, mely megfékezi a város körüli fosszilis infrastruktúrák terjeszkedését (tároló és szállítmányozási infrastruktúrákról van szó). Szakértők ugyanakkor úgy vélik, a legjobb esély Trump ökológiailag káros politikai célkitűzéseinek megfékezésére a bíróságon van. Itt kell megtámadni az USA 45. elnökének törvényjavaslatait – s ezek tárgyalásakor érdemes tüntetni figyelemfelhívó szándékkal a bíróság épülete előtt.
A The Sierra Club folytatja Beyond Coal kampányát, mely – a szervezet szerint – számos szénbánya bezárásához vezetett az elmúlt évtizedben. A program helyi aktivistákra és ügyvédekre épül, akik a helyi szabályozószerveknél lobbiznak a bányák bezárásáért és a megújuló energiákkal való helyettesítésükért. Annak ténye, hogy Trump Myron Ebellt választotta ki az amerikai környezetszennyezéseket szankcionáló és a fosszilis energiahordozók kitermelésére engedélyt adó Környezetvédelmi Hatóság (EPA) átalakítására, világos jele annak, hogy az ökológiai szempontokat semmibe akarja venni elnökként: Ebell ugyanis klímaszkeptikus, aki nyíltan hangoztatta, hogy nem hisz a klímatudományban, vagyis az éghajlatváltozást nem az emberek okozzák hatalmas mennyiségű ÜHG-kibocsátásukkal. (Trump is ugyanezt a nézetet vallja.)
A The New York Times idén érdekes cikkben nyújtott körültekintést az amerikai zöld aktivizmus helyzetéről. A „not in my backyard” (nem az én udvaromban) típusú tüntetések, melyeket hagyományosan olyan polgárok tartanak, akik nem akarják, hogy közvetlen szomszédságukban talajvizet és a megélhetésükhöz szükséges ökológiai értékeket szennyezzenek fosszilis energiahordozók kitermelésével, eddig javarészt amerikai ügy volt. De a tüntetők retorikájába ma már globális veszélyek és tétek játszanak be: a klímaváltozást mindenki emlegeti, aki úgy dönt, hogy kivonul az utcára tüntetni. Ez a társadalmi felelősségvállalás régi mottójának, a „think global, act local”-nak az újjáéledése (gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan).
A zöldek új erőre kaptak, amikor Obama meghiúsította a Keystone XL-olajvezeték megépítését, mely több helyen környezetvédelmi területeken haladt volna keresztül. Ezen felbuzdulva szinte mindenfajta olajinfrastruktúra-építés ellen kikelnek. Megfigyelők ezt hívják keystone-izációnak. A világháló segítségével távoli szimpatizánsok is csatlakozni tudnak a közösségi médián a mozgalomhoz, olyanok, akik egyébként nem tudnának eljutni a tüntetésekre.
Késleltetnek
A demonstrációknak van hatása. A beruházásoknál gyakran sikerül elérni lényeges módosításokat. A késleltetés pedig szintén nem lebecsülhető eredmény. A Black and Veatch mérnöki tanácsadó cég jelentésében nemrég fontos negatív tényezőként szerepelt az ilyen projekteket "ellenző csoportok által okozott késedelem".
A „cselekedj helyben” koncepciójából kinőtte magát egy globális vonulat is. A Break Fre 2016 nevű polgári engedetlenségi kampány a világ számos táján helyez nyomást kormányokra és az olajszektor cégeire, hogy a talajban hagyják fosszilis készleteiket, ne termeljék ki és ne égessék el őket – továbbsúlyosbítva a légszennyezést és a klímaváltozást.
Gáz: szükséges rossz?
Azonban a zöld mozgalom kritikusai – időnként a belső körből is – figyelmeztetnek, hogy a földgáztermelést és -hasznosítást megakadályozók tulajdonképpen az amerikai gazdaság zöldebbé válását is késleltetik. A széntüzeléses erőművekről a földgázüzemű energiatermelésre való átállás kulcsfontosságú a legszennyezőbb termelési formák kiiktatásában. Való igaz, ez még nem olyan zöld megoldás, mint a megújulók, de ugyancsak emissziómérséklést hoz magával.
A zöldek erre azt mondják, hogy a metánkibocsátás nagy szerepet játszik a földgázbizniszben, s a metán – a kibocsátás utáni első 20 évben – nyolcvanszor erősebb üvegházgáz, mint a szén-dioxid, legalábbis a The New York Times szerint. (Más sajtóorgánumok leginkább hússzor erősebb hatást emlegetnek, mert azok vélhetően a rövid távú hatást veszik alapul.) A zöldek viszont attól tartanak, hogy amint működésképesek az új földgáz-infrastruktúrák, azzal az USA bezárja magát egy még mindig meglehetősen karbonintenzív működési pályára. Ezek az infrastruktúrák ugyanis évtizedekig fognak működni.
Michael A. Levi, a Council on Foreign Relations energiaügyi szakértője szerint azzal, ha nemet mondunk a földgázra csak annyit érünk el, hogy a széntüzelésű erőművek életgörbéjét hosszabbítjuk meg. Miért? Mert a megújuló energiás infrastruktúrák egész USA-ra kiterjedő kiépítésének kérdése nem megoldott. A megújuló energia időszakos, s a szélfúvás- és napsütés-mentes időszakokban az áramot fosszilis energiahordozókból kell előállítani. És ha az ilyen erőmű nem gázüzemű (mert az építését megakadályozták a zöldek), akkor széntüzelésű. Jelenleg az Egyesült Államokban a gázüzemű erőművek közel fele átlagosan 17 százalékos kapacitáson működik (ami vajmi kevés), és csak 6 erőmű funkcionál 80 százalékon.
