Aranyba fektetni még elmegy, na de békalencsébe?

Az állati eredetű fehérje a fejlett országok élelmezésének alapköve, azonban a rendelkezésre álló készletek végesek. Egy fiatal magyar kutató szerint a takarmánytárolás- és kiosztás újragondolásával, valamint az alternatív tápanyagok takarmányként való felhasználásával jelentősen növelhető lenne az állattenyésztés hatékonysága. A jövőt az állat igényeire szabott, egyedi chipes etetés jelentheti, a takarmány pedig lucerna helyett a tizedannyi területen szaporítható békalencse lehet.

Habár egyre nagyobb teret nyernek a speciális étrendek és az alternatív fehérjét tartalmazó diéták, az állati eredetű fehérjék továbbra is elengedhetetlen szerepet játszanak a fejlett országok élelmezésében. A mezőgazdaság, azon belül is az állattenyésztés egyik legnagyobb kihívása, hogy a rohamosan növekvő népességgel együtt járó fokozódó élelmiszerigényt a konzervatív, az új irányok felé nem nyitó gazdaságok egy ponton túl nem lesznek képesek kiszolgálni. Győri Rebeka, az Állatorvostudományi Egyetem fiatal hallgatója szerint az állattenyésztés fenntartható fejlődésének és hatékonyságnövelésének kulcsa a tenyésztés és a takarmányozás megreformálásában rejlik.

Kép:Pixabay

Van mit fejleszteni a takarmányozásban

A kutató szerint a takarmánytárolás- és kiosztás az egyik fő terület, ahol fejlesztésre lenne szükség. A legkiválóbb precíziós etetőrendszerek is minimum 5 százalékos pazarlással működnek, miközben a takarmányozás oldaláról az emészthetőség problémája további 8-10 százalékos veszteséget is okozhat.

Erdők nélkül nincs fenntartható gazdálkodás
Továbbra is a mezőgazdaság tehető felelőssé az erdőirtás oroszlánrészéért, pedig a fenntartható élelmiszertermelés egyik alapvető feltétele az egészséges erdők megléte.
„A megoldás egyrészt az egyedi chipes etetés lehet, mely során az állat igényeinek és kondíciójának megfelelő fejadagokat kaphat. Másrészt a takarmányok ledarálásával az emészthetőséget is fokozhatjuk, mivel így az enzimek jobban hozzáférnek a tápanyagokhoz az emésztőrendszerben” – mondta el Győri Rebeka, aki szakmai dolgozatával a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat egyik nyertese lett.

Békalencse, mint alternatív fehérjeforrás?

Az állattenyésztés hatékonysága alternatív takarmányok használatával is növelhető. Ilyen tápanyag például a békalencse, ami a béltartalom és emészthetőség szempontjából is kedvező és hatékony proteinforrás lehet. Nyersfehérje-tartalma ugyancsak 50 százalék, azonban ennek majdnem egésze olyan valódi fehérje, amelyet a monogasztrikus, azaz együregű gyomrú állatok, mint például a sertés, közvetlenül tudnak értékesíteni. Hatalmas előnyt jelenthet továbbá a fenntarthatóság szempontjából, hogy miközben tápértéke közel azonos a lucernáéval, tizedannyi területen képes elszaporodni.

A méhek jelentik a megoldást a kistermelőknek
Jelentősen, 20-25 százalékkal növelhetőek a terméshozamok, ha a kistermelők segítik a beporzó rovarok, elsősorban a méhek „munkáját”. Ehhez egyébként semmi különleges, vagy drága intézkedést nem kell tenniük.

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo