A városok nem adják fel, Budapest sem

A Bizottság kezdeményezésére a Polgármesterek Szövetsége keretében több mint 350 európai város - köztük Budapest - ünnepélyes keretek között vállalást tett arra, hogy nem pusztán teljesíti, hanem túlteljesíti az EU egyik fontos energiapolitikai célkitűzését és 2020-ig 20%-kal mérsékli a szén-dioxid-kibocsátást.

"Az Európában előállított energia legnagyobb részét a városi területek használják fel, ezért az éghajlatváltozás ellen is a városoknak kell felvenniük a harcot, nekik kell kivívniuk a győzelmet. Ez az oka - különös tekintettel a mostani nehéz helyzetre - annak, hogy ennyire fontos számunkra az a reménykeltő üzenet, amelyet az európai polgármesterek ma a Polgármesterek Szövetsége alapító okiratának aláírásával, a dokumentumban tett vállalásaik révén kifejeztek" - nyilatkozta Andris Piebalgs, az Európai Bizottság tagja az EUvonal tudósítása szerint. 

Luc Van den Brande, a Régiók Bizottsága elnöke az ünnepélyes aláíráson a következőket mondta: "Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának visszafogására vonatkozó ambiciózus európai célkitűzések csak akkor teljesíthetők, ha az európai helyi és regionális önkormányzatok partnerként fognak össze egymással. A Szövetség nem csupán a nagyvárosokat várja: kisebb városok, falvak és teljes régiók egyaránt bátran csatlakozhatnak az alapító okirat aláírásával, és megtehetik környezetvédelmi célú felajánlásukat. A Régiók Bizottsága most egy olyan hálózat létrehozásának lehetőségeit kutatja, amely segítené a Szövetség alapító okiratát aláíró városokat és régiókat bevált gyakorlati megoldásaik és tapasztalataik egymással való megosztásában."

Az ünnepélyes aláíráson több mint száz európai polgármester vett részt. A rendezvényen José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Andris Piebalgs energiaügyi biztos, Luc Van den Brande, a Régiók Bizottsága elnöke, Alejo Vidal Quadras, az Európai Parlament alelnöke, valamint öt városvezető: Demszky Gábor Budapestről, Ole von Beust Hamburgból, Alberto Ruiz Gallardón Madridból, Janis Birks Rigából és Bo Frank a svédországi Vaxjőből közösen elnökölt.

Az ünnepséggel egy napon kezdte meg működését a Polgármesterek Szövetsége új honlapja, amely internetes portálként és támogató struktúraként egyaránt a részt vevő városok és a polgárok igényeinek kielégítésére törekszik. A www.eurmayors.eu címen elérhető új honlap hírekkel és képes beszámolókkal szolgál a szövetség működéséről, és a részt vevő városokat is bemutatja.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo