A számok nem hazudnak: az autó még mindig mindent visz

A középkorú magyarok több mint 60 százaléka szerint továbbra is a saját gépkocsi a legvonzóbb közlekedési eszköz. Ezt jelzi az is, hogy hasonló, 66 százalékos azoknak az aránya, akik hetente többször is autóba ülnek. Ugyanakkor jelentős különbségek vannak az országon belül: míg a Budapesten a lakók 55 százaléka használja hetente többször a helyi tömegközlekedést, addig a kistelepüléseken az autó szinte egyeduralkodó – derül ki a K&H biztos jövő felmérésének legfrissebb adataiból. Az is kiderült, hogy a kerékpározás népszerűsége visszaesett, a repülőgéppel utazók aránya viszont jelentős növekedésnek indult az elmúlt egy évben. 

A magyar lakosság közlekedési szokásai és preferenciái figyelemreméltó stabilitást mutatnak az elmúlt években, miközben jelentős különbségek rajzolódnak ki a fővárosi és a vidéki lakosok között. A K&H biztos jövő felmérés legfrissebb adatai szerint a környezettudatos megoldások iránti nyitottság jelen van, de a saját gépjármű dominanciája megtörhetetlennek tűnik, különösen azokon a területeken, ahol a közösségi közlekedés alternatívái korlátozottabbak. Országos szinten a megkérdezettek 25 százaléka használja hetente többször a helyi tömegközlekedést, ám ez az arány a központi régióban 46 százalékra, ezen belül a fővárosban pedig 55 százalékra ugrik, miközben a keleti, illetve nyugati megyékben mindössze 18, illetve 12 százalékot ér el.
 
A felmérés mostani és korábbi adatai szerint 2017 óta összességében a megkérdezettek 68 százaléka használja hetente többször az autót, a legalacsonyabb 60, a legmagasabb pedig 75 százalék volt, így a mostani 66 százalékos érték az átlagos eredménynek felel meg.

Nem váltunk tömegközlekedésre?
Nem váltunk tömegközlekedésre?
Fotó: DepositPhotos.com

 
A gépjárműhasználatot alapvetően meghatározza a lakóhely és az anyagi helyzet: míg a Budapesten élőknek csupán a fele – 49 százaléka – autózik hetente többször, addig a kisvárosokban ez az arány 74 százalék, a falvakban pedig 69 százalék. A rendszeres autóhasználat országos átlagban a jövedelmi szintek emelkedésével párhuzamosan nő, a legmagasabb kereseti kategóriában már 77 százalékos az arány. Érdekesség, hogy a motorozás továbbra is rétegműfaj maradt: a megkérdezettek 79 százaléka soha nem használ ilyen járművet.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo