Idézünk: „A színnémet Vaskeresztes sem örülne a kitermelésnek, de vesztenivalója is van, itt működik Európa egyetlen, kétszáz főt foglalkoztató cumigyára”. Egy szót megmagyarázunk, az ÉS október 24-i számában közölt több mint egy újságoldalas riport – ebből citáltuk az iménti mondatot – az oszták-magyar határ közelében talált lignit bányászásának megakadályozásáról szól. A kitermelésről ezért értekezik a riporter. Amit értünk is: Heves megyében, Borsodban egyaránt holdkráterek sokaságát hozták létre már eddig is a kitermelők – rémesen átalakítva a tájat.

De amit nem értünk, az a Vas megyéből származó magyarázat, egészen pontosan: hogyan is árthat a cumigyártásnak a bányászkodás. Vaskeresztes, ahol például kiváló vörösbort palackoznak, néha még Budapest egyik-másik boltjába is jut a nedűből, jó okkal félthetné a szőlőparcellákat, hiszen akár elhordanák alóluk a hegyeket a lignitet bányászó óriásgépek.

Nem, a riporter szerint vesztenivalójuk a cumigyártóknak van. Talán mert felsorakozik más nyilatkozók mellé: komoly szakmunkáshiányról értekezik nap mint nap kamarai és vállalkozó-szövetségi elnök. Jó okunk van kérdezni, a bányagépet kezelni, a szénszállító szalagot felügyelni, az erőművet kiszolgálni elcsalnák Európa egyetlen, kétszáz főt foglalkoztató cumigyára dolgozóit? Mert azok bizony mennének, mind a kétszázan.

Még szerencse, hogy a vasi lignit sosem lesz hatással a kis település iparára, a bányászkodásra nem kerül sor azon a vidéken. A magyar cumigyártás fellegvára megőrzi európai pozícióját – Vaskeresztes marad az egyetlen. Amúgy a féltenyérnyi műanyag mütyürök sorozatgyártásával, csomagolásával, feliratozásával foglalkozók kedvet kaptak volna a csákányhoz, az óriásgépek szabadtéri kezeléséhez? Nehéz elhinni. Azt azonban sokkal könnyebb, hogy az ÉS-riporter a bányászkodástól amúgy okkal tartó vaskeresztesiek minden állítását becumizta. Talán a nagyszerű vörösbor után…