Csak telefonos kapcsolat sikeredett Medgyessy Péter miniszterelnök és Farkasházy Tivadar között. Akkor, egy évvel ezelőtt még meg sem száradt a tinta a kormányfő kinevezési okmányán. Hivatalos volt a hagyományos szárszói találkozóra, de csak késve, pontosabban kerülővel indulhatott haza, Magyarországra egy nemzetközi tanácskozásról: útitársul felvette repülőgépére prágai kollégáját, akinek légi járműve bedöglött, s nem szállhatott fel. Így tehát csak hangjával volt jelen a Farkasházy villában, s a közvetlen, személyes beszélgetés helyett telefonos interjúra vállalkozhatott.

Ez év júliusának elején, 4-én és 5-én Farkasházy Tivadar – hosszas hezitálás után – mégis bebocsátja házába a hovatovább törzsvendégnek számító jeles értelmiségi kört: két és fél napra benépesül a kertje, politikusok, művészek, közírók, újságírók vitáznak egymással, hallgatnak meg előadásokat. A kormányfő is hazai földön tartózkodik – meghívást pedig, mint rendesen, most is kapott. Az igazi kérdés mégsem az, hogy készül, készülhet-e vele személyes interjú a villa kertjében felállított sátorban. Hiszen, ha ott lesz, miért is ne készülne? Hanem az, van-e olyan helyzetben az ország gazdasága – Medgyessy Péter legigazibb felségterülete -, hogy oldottan, feszültségek nélkül lehessen beszélni róla? A nem minden ok nélkül aggódó közgazdászok – élükön a szárszói találkozók legkritikusabb vitázójával, Petschnig Mária Zitával – kifakadásaira lehet-e megnyugtató válaszokat adni? De éppen az évenkénti összejövetel okán meg is lehet fordítani a „felállást” – Farkasházy Tivadar talán ezért hezitált annyit, hogy megszervezze-e vagy sem az idei programot -, a kormányfő intézhet akár éllel is kérdéseket az értelmiséghez: elegendő-e egyszer-egyszer kifakadni, aztán békésen félrehúzódni?

Az igazi választ valószínűleg évek multán politológusi elemzésekbe bugyolálva tudhatjuk meg. Az aktuál (gazdaság)politikai feleletet azonban már tudhatjuk. A gazdasági kabinet legutóbbi, kibővített ülésén hallhattuk is. Az illetékes kormánytagok és a jegybanki alelnök társaságában megjelent munkaadói és munkavállalói képviselők nagyon is szőrmentén foglalkoztak a már készülő jövő évi büdzsével, adópolitikai változtatásokkal: számokkal, tervekkel nem bajlódtak. Ami viszont elhangzott a nyilvánosság előtt is, nem volt más, mint: az utóbbi hetek forintleértékelése, a kétszeri kamatemelés okozta mizéria el fog múlni, megnyugodni látszik a piac.

Magyarra fordítva: itt a nyár, menjünk szabadságra, az idő pedig elrendezi a dolgot, ha nem interveniál szóban sem a jegybank, ha a kamatok változtatásával nem avatkozik be újra, akkor valóban tudja mihez tartani magát a pénzpiac. A nyár, az üdülési szezon ugyanígy jótékonyan hathat egész közéletünkre. Ekkor bizonyosan nem szavaz nemmel – hiszen nincs is hol - az ellenzék olyan jogszabályra, amilyen hatályossá csak az EU-s csatlakozás után válik, vagyis akkor, amikor egészen más dimenzió lesz a jellemzője a társadalmi, gazdasági folyamatoknak. Az ellenzéki következetes nemnek persze napjaink történéseihez van köze, s nem a távlatokhoz. Mindenre, ami jelen idejű, az elutasítás dukál. Például az EU-s csatlakozás órájában – jövőre – nem lesz jelentősége annak, hogy milyen arányban ment át a Parlamenten anno, 2003-ban ez vagy az az uniós jogszabály. Az eredmény a fontos: az, hogy átment.

Mint ahogy ugyancsak az eredmény a fontos más, szintén mai ügyek esetében is. Például annál a gazdaságpolitikánál, amelyik a belső fogyasztás mesterséges élénkítésére épített a választások előtti másfél évben egyebek mellett az akkori árfolyam-, minimálbér-politikával, a bérkiáramoltatással, a levitt kamatokkal. Ha e politika képviselői győztek volna a választásokon tavaly, alighanem jól becsomagolva, ügyes retorikával kísérve, de eladták volna ismét az 1999-es, 2000-es feszes, költségvetési szigorra alapozó gazdaságpolitikájukat. Tehették volna, hiszen lakáspolitikájuk, minimálbért, erős forint miatti veszteséget kompenzáló, de alapvetően szelektív politikájuk eleve mérsékelt költségvetési kiadásokkal járt együtt. A társadalmi olló pedig tovább nyílt volna.

Az ellenzéki „nem”-politika a gyors, nagy iramú inflációcsökkentés palástjába burkolózva folytatódott a legutóbbi hónapokban? Ezért került sor a jegybanki kamat kétszeri emelésére? Ki tudja. A csak lassan javuló fundamentum, a meglévő egyensúlyi problémák, a pénzpiaci zavarok jó okot szolgáltatnak a negatív folyamatokat sok tekintetben előidéző, de a hatalomból immáron kibukott mai ellenzéknek a bírálatra: Isten ments voksolni azokra, akik a mai gazdasággal akarnak bemenni az EU parlamentjébe! Sőt, a mai gazdaságpolitika felemlegetése mellett néhány hónap múlva ismét hivatkozni lehet rá: bizony, a Kereszténydemokrata Internacionálé elítélő nyilatkozatot bocsátott ki a magyar közállapotokat elítélendő. A visszautasításra, az internacionálé magyarázkodására akkor már nem fog emlékezni jóformán senki, csak arra: ilyen ügy is volt.

Szerencsére most a szabadság időszaka köszönt ránk, a kamatokkal, az árfolyammal hivatalból talán valóban nem foglalkozik senki, a gazdaság immunrendszere pedig képes magától megerősödni. Még az is lehet, hogy a Farkasházy villa kertjében összegyűlő politikusok, közírók, gondolkodók ezúttal ellátják magukat, egymást őszre, télre is elégséges munícióval. Olyan feltöltődéssel, mely elegendő lesz az első uniós év költségvetésének bölcs előkészítéséhez, megevezéséhez, az ellenzéki retorikai és parlamenti nemek helyi értéken való kezeléséhez. Ha a szárszói találkozó hozadéka csupán ennyi – és ennyi miért ne lenne? – akkor mégsem volt hiábavaló Farkasházy Tivadarnak megnyitnia kertje kapuját.