A nyóckeres szimpatikusabb. A PPP amott is lóvé, de benne foglaltatik egy kis élvezet is. Nem úgy, mint a parlamenti szavazásra váró PPP (Public Private Partnership), amelyik ugyancsak sok pénz, de szárazon: a költségvetési végszavazáson persze minden további nélkül átmegy. Semmi sikamlósság, a múlt héten véglegesített állami PPP a jövő héten zöld utat kap a honatyák körében, s így például az Arcadom Rt.-nek nem kapásból, Orbános ígéretre hajazva, hanem laza pár évtizedre PPP-sen elosztva fizet a büdzsé a Művészetek Palotájáért.
A józsefvárosi folklór teljes színárnyalata és kíméletlen humora valóban a vászon elé kéri a nagyérdeműt, de persze csak akkor, ha jót akar látni, s nem gondolja, hogy a nézőtéren, a sötétben is politikuskodnia kell. A mérleget amúgy sem látja senki, így aztán nehéz is kidekázni, hogy mely csoportot és kik kiáltsák ki sértettnek, mely csoport ellenében. A sértésmérleg ugyanis azt mutatná ki, hogy a lappoknak és a belgáknak aránytalanul kevés jutott, a többeknek viszont - politikusilag - szétkapták az agyát. Majdnem olyan ez a Nyócker című mozi, mint amilyen egy érzelmi alapon szervezett milliós hatalmas nagygyűlés a Parlament előtt, avagy hidegebb napokon a Városligetben - tálcán kínálják fel, mutatják meg a nem szeretem népségeket: s nem ám annak alapján dádázzák meg őket, hogy mit mondanak, gondolnak, üzennek. Elég a külső jegy, meg a bélyeg, a többi megy magától. A Nyóckerben jelen van a teljes választék, s aki politizálni, gyűlölködni megy be a moziba, ugyanolyan jó kiszolgálást kap, mint aki szórakozni készül, s a pattogatott kukorica után kész jó étvággyal elfogyasztani kevéske iróniát, pár adag humort, s csiklandozásnak veszi, ha pimaszul orrba csapják. Kár, hogy a nyóckerben - a Józsefvárosban - alig akad mozi, s azokban sem vetítik az animációs filmet. Talán mert szeretik tudni a mozisok, hogy jobbról, balról, afroindiai, afrotávokeleti, afromagyar, afroizraeli stílusban verik-e szét a nézőteret. Nota bene: a Nyócker-közönség, ha szétverné, akkor azt keverve tenné.
Az időutazástól és a nyolcadik kerület alatti földdarab gyomrába terelt, szénhidrogénná vált mamutoktól sem mentes film voltaképpen itt hibádzott: az olaj, ellentétben a vodkával, képes kifogyni. A vodka ugyanis, ha gyártják jobb fehér-orosz gyárakban, kifogyhatatlan. Egészen addig, ameddig a csapot el nem zárják. Mert - amint a múlt héten - agybajos határőrök és fináncok megkeserítették Litvánia lakosságának az életét: a fehér-orosz határ alatt vezető vodkavezetéket leleplezték, majd elzárták. De vajon miből élnek meg ezek után a cső két végén elhelyezkedők? Nyilván egy másik titkos, földbe ásott vezetéken folydogáló vodkából, ám azt a konkurencia üzemelteti. Különben hogyan máshogyan lehet ráakadni a színtelen, szagtalan vodkaáradatra, ha nem úgy, hogy feldobják egymást az ellenérdekelt piáltatók.
A vodkasztoriból is következik, a dallamos, szép, nyelvészfülbe mászó fogalom - több lábon állás - nem is igazán használható a szovjet utódállamok üzleti köreire. Bezzeg nálunk és belgáinknál! Sőt, a több lábon állást mifelénk a múlt héten sikerült továbbfejleszteni. Praktikusan: a vevő "ne menjen haza üres kézzel" földhöz ragadt magyar üzleti programot Törökbálinton belgásították: ha már egyszer pénzzel indult el otthonról a pofa, "ne menjen haza teli zsebbel". Az outlet filozófiát - ősi változatát Biatorbágyon ismerheti meg a magyar - a szemközti dombon, Törökbálinton valóban feljavították. A márkás gyári termékeket, de már mint kevéssé divatos, visszamaradt portékákat 30-70 százalékkal olcsóbban kínálják nekünk, az olcsó vidéki telken épült bevásárló faluba kikocsizóknak - ez a klasszikus outlet. A törökbálinti múlt héten megnyitott, belgák építette és üzemeltette üzletsort azonban egy casino is kiegészíti, a teljesen logikus továbbfejlesztés jegyében. Nyilván a zsetonok 30-70 százalékkal olcsóbbak, elvégre a tavalyi divatot, sem pedig az ideit képviselik. A félkarú rabló pedig 30-70 százalékkal kevesebbet fizet a véletlenül nyerni merőnek, mondván, mi a francért játszik, amikor az asszony olcsó gatyát venni engedte el ide, a világ végére. Ja, hogy nincs gatya? No, itt jön be a belga filozófia: a pacák akkor se menjen haza teli zsebbel - a casinót kifejezetten neki, miatta találták ki kitűnően működő szociális érzékenységgel.
Más megközelítésben fogalmazhatunk így is: Demszky-féle szociális érzékenységgel. Mert hát a gyerek, ugyebár, a Demszky-lány lakni akar, máshol mint eddig, s ezért lépett is: igényével megkereste az önkormányzatok egyikét. Az egy évtizede önálló, anyányi nő, szavazati joggal, választhatósággal bíró csemete nem egyeztetett a papával, mindössze úgy tett, mint más önálló, anyányi nő, szavazati joggal, választhatósággal. De ez apagyilkosság, ha Demszky-lány teszi. Sőt. Köszönje meg a Jó Istennek és a Fidesznek, hogy az otthonra vágyási korlát esetében csak Magyarországra érvényes, Európára, s legfőképp Brüsszelre már nem. Mekkora botrány tört volna ki, ha mondjuk a nyár közepén, amikor a papa majdnem honatya lett kontinens-léptékben is, atomiumra néző ablakú bérleményért fordul Demszkyék Almája a belga főváros önkormányzatához.
A tanulság világos: politikus gyerek ne lakjon, ne dolgozzon 5 ezer kilométeres körön belül, vegyen fel új nevet, s tanuljon meg valószínűség-számításul, hogy valahol Tokió és Sidney között eredménnyel lottózzon. A Medgyessy-Baráth fiak ugyanúgy viselni voltak kénytelenek a Fidesz-bélyeget, mint most Demszky kisasszony. És még nincs vége! Gyurcsány Ferenc, nem sejtve, hogy majd egyszer kormányfővé avanzsál, majdnem olyan tempóban gyártotta a gyereket, mint Orbán nevű kollégája. S mert egyik kis Gyurcsány sem kormányzati időkben fogantatott, valamennyi magángyerek, nem is jár nekik támogatott iskolatej. Teniszezni sem mehetnek balesetező állami rendőrnő vezette állami autóval a Tabán lábához, mint az Orbán palánták egyike anno. A felcseperedett Demszky, Medgyessy, Baráth sarjak - akárcsak tíz-húsz év múlva a Gyurcsányok - kikezdhetők, mi több: kikezdendők, ha már egyszer nem vigyáztak, s hagyták magukat ellenzéki, avagy politikailag balos kézzel pelenkázni csecsemőkorukban.
Meglehet, a pelus talán az ősök egyikének-másikának is jól jöhet, ha már egyszer beindult az új magyar ijesztgetős. Baráthékhoz be is kopogtatott a szomszéd vár Merényije és azt mondta: bumm! Feltéve, hogy Baráth Etele a Népszabadságból szokott megijedni. Mert onnan kapta a "no, no, tárca nélküli, nem ülünk ám rá a pénzes zsákra" letolást. Eszes népség dolgozik a Népszabadságnál, hiszen amikor a múlt héten megjelentették egykori kollégájuk, Merényi Miklós Baráth-ijesztő bummjait - könnyen lehet, maga Kóka János gazdasági miniszter is sajtófőnöke diktálmányából tudta meg saját véleményét -, akkor akár már készen is volt a pénteki ellenoldal. Az, amelyet maga a Nemzeti Fejlesztési Hivatal fizetett. Baráth Etele itt és így postázott egy jókora ellenbummot a tárcával is rendelkező Kóka miniszternek. Így tehát a Népszabi keddi 17. oldala cikke címének állítása - Kóka-Baráth: első ütközet - túlteljesült, négy napon belül a második összecsapás is lezajlott.
És ahogy a költségvetés abszolút végszavazását is már-már látjuk a t. Házban, biztosak lehetünk benne: a pénzes zsákért bizony nagy ám a roham. Csak az nem mindegy, hogy mind a két oldalon van-e be (és ki)járata. A mai időkben kétminiszternyi lóvé ugyanis nem szokott megmaradni a még oly nagy zsákban sem.
