Az egész angolszász világban figyelnek már arra, hogy a megfogalmazások a leghalványabb kétséget se hagyják afelől, hogy a két nem egyenlő – írja Tudattalan játszmák című cikkében a Figyelő rovatvezetője. Vrannai Katalin írásában ki is ugratja: Egyre nagyobb számban léteznek olyan vállalatok, ahol senki sem merne nyíltan nemi, faji, vallási vagy bármilyen más diszkrimináció hibájába esni, burkolt formában mégis létezik a megkülönböztetés.
Cikkünknek tehát itt kellene befejeződnie, holott el sem kezdtük. A Magyar Hírlap Az 50 legsikeresebb üzletasszony című magazinját ugyan már beharangoztuk, de a kiadvány visszhangjáról most szeretnénk képet adni. Tehetjük? Megkérdezhetjük Iván Gizellát, a napilap főmunkatársát, a kiadvány szerkesztőjét bármiről is? Nem, a Figyelő érvrendszere szerint halgass! a nevünk. De az élet – nem az angolszász, hanem a honi – már csak azért is mondatja az ellenkezőjét, mert Magyarországon az bizony hír a javából, hogy van 50 hölgy, akit az üzleti siker tett megbecsült, elismert személyiséggé. Dacára annak, hogy nekik jóval több munícióra – erőre, akaratra, teljesítményre - volt és van szükségük, hogy a férfiakéhoz hasonló pályát fussanak be.
Iván Gizella azt mondja, hogy a kiadvány megjelenésének első hetében tömegesen érkezett hozzá visszajelzés – telefon, e-mail, sms, levél -, s sokan éppen valami olyasmit nyugtáztak, hogy az üzleti sikeresség szerencsére már a hölgyeknek is megadatik. Sőt, nem csupán a honi gazdasági élet központjában, Budapesten, hanem vidéken is (tisztelt Figyelő, Pannóniában bizony az a puszta tény is egyfajta diszkrimináció, hogy hol születik és él valaki). „Kiéheztek az emberek a sikerre, de arra is, hogy végre valahára jót írjanak meg valahol valakikről” – összegezte a további reagálásokat Iván Gizella, mintegy tudatva, hogy e megállapításokat nem pusztán a hölgyek okán tették az olvasók.
Kiderült, az emberek nem tesznek, mivel nem is tehető, egyenlőségjelet a siker és az otthon fölhalmozott aranyrudak közé. A magyar hírlapos kiadvány egyébiránt sem a tulajdonosok, sem a menedzserek esetében nem vizsgálta a gazdagságot, bár az kiderült: az üzleti eredményesség alkalmasint megsokszorozta a személyesen birtokolt értékeket is. De amiből igazán sok lett, az a – példának okáért - több milliárd forint éves árbevételt felmutató cégvagyon, ami épületben, gépekben, a munkatársak szellemi tőkéjében ölt testet.
A diszkrimináció, az elismerés (pozitív) diszkriminációja a mai magyar valóságban dukál tehát. Az üzletasszonyok – akik szerepelnek a magazinban, s akik nem jutottak be a megnevezett ötven közé - azt kapják személyes privilégiumként, hogy a teljesítményüket illették jó szóval, méltatással. Iván Gizella, aki a kiadvány megírása előtti felmérést is készíttette, „összeadta” a válaszokat, hogy kijöjjön a közhelyszerű végeredmény: bármennyire jellemző, hogy túl sokat vállalnak az immáron sikeresség asszonyai, ők is halandó módra családban élnek, női mivoltuknak megfelelően. Tény az is, hogy nekik is kell a lelki nyugalom, az a bizonyos hazulról származó, s nagyon nem árt az otthon megkapott segítség sem. Az üzleti élet, a munka – legyenek tulajdonosok, menedzserek, avagy a kettő együtt – azon sem változtat, hogy ha tehetik, akkor háziasszonyok is, mégpedig szívesen.
Lám, sikerült jókora megkülönböztetést tennie a magyar sajtónak, mert nem csupán a sikeresekre irányította rá a közfigyelmet, hanem az asszonyokra is. A legjobb teljesítményűekre, akik - férfitársaikkal egyetemben - végre-valahára arra már nem panaszkodhatnak, hogy a pár évtizeddel ezelőtti módon, az abszolút egyenlősdi jegyében ismerik csak el őket. Az 50 sikeres üzletasszonyt bemutató kiadvány is isten igazából arról szól, hogy vállalandó és vállalható a tehetség, a tudás, a teljesítmény – és a gyarapodás is.
Ön mit gondol?
Ms. - azaz kik a sikeres (magyar) nők?
A Magyar Hírlap Az 50 legsikeresebb üzletasszony című magazinját ugyan már beharangoztuk, de a kiadvány visszhangjáról most szeretnénk képet adni. Tehetjük?
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.