Viszik a vállalkozói ingyenhiteleket, mint a cukrot

Június 16-áig közel 60 milliárd forint értékben kérelmezte több mint 7 ezer vállalkozás a március 8-ától elérhető Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt, ebből mintegy 20 milliárd jutott el az igénylőkhöz – derül ki laptársunk körképéből. A hitelkérelmek döntő többsége a vendéglátás, a kiskereskedelem és a turisztika területén működő vállalkozások részéről érkezett.

Kétségtelen, ha nem jött volna ez a lehetőség, akkor lehúzhattuk volna a rolót – ismerte el az Mfor.hu érdeklődésére a budapesti Fő utcában az Ildikó Konyhája nevű éttermet működtető vállalkozás társtulajdonosa, üzletvezetője, Váczi Ildikó. Annak kapcsán, hogy cége is igényelt az MFB Magyar Fejlesztési Bank által 2021. március 8-án elérhetővé tett Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönből.

A számok alátámasztani látszanak Váczi Ildikó érvelését. Az Ildikó Konyhája Vendéglátóipari Kft. közel 40 millió forintos 2020-as forgalma csaknem 60 százalékkal alacsonyabb a 2019-esnél. Ráadásul a minimálisan ugyan, de pozitív tavalyelőtti adózott eredménnyel (840 ezer forint) szemben a koronavírus-járvány miatti korlátozásokkal terhelt tavalyi évet 17,7 milliós veszteséggel zárták.

Így már érthető, hogy a maximális, 10 millió forintos összeget igényelték május közepén, a Takarékbank által működtetett egyik MFB Ponton. Ilyet további négy hazai hitelintézet működtet: az OTP, az MKB, a Budapest Bank és a Gránit Bank.

Az Mfor.hu utánajárt annak, hogy mennyien igényelték a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt 2021. március 8-ától június 16-áig, a kérelmekből mennyit fogadtak el, mennyit utasítottak vissza, s milyen indokkal, az odaítélt kölcsönökből pedig mennyit kaptak már kézhez a vállalkozások. Laptársunk körképéből az is kiderül, mely szektorokból érkezett a legtöbb igénylés, mennyi volt az átlagos igényelt, illetve folyósított hitelösszeg, s mennyi ideig kell várni a kérelem benyújtásától a folyósításig. A cikket itt olvashatja el.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo