Varga Mihály: a gazdaságvédelmi lépések a magyar cégeket is segítik

A gyors ütemben változó világgazdasági verseny kihívásait a vállalkozások és a kormány szoros együttműködésével lehet hatékonyan kezelni - jelentette ki Varga Mihály a XXI. Vállalkozók Napján.

A pénzügyminiszter szerint eredményes a kormány adócsökkentésre épülő gazdaságpolitikája, amellyel az elmúlt három évben összesen 2600 milliárd forint maradt a magyar vállalkozásoknál, ezért 2020-ban további adócsökkentésekre kerül sor.

Fontosak a jól működő cégek

A jól működő és fejlődő hazai vállalkozásokkal nemcsak a magyar gazdaság erősödik, hanem az egész magyar nemzet – emelte ki Varga Mihály. Mint mondta: a mikro-, kis- és középvállalkozások adják a magyar gazdaság gerincét, ezért a kormány évről-évre számos eszközzel segíti fejlődésüket az adócsökkentések, az adóadminisztráció egyszerűsítése és a források körének bővítése révén.

A miniszter emlékeztetett: a vállalkozások által fizetett szociális hozzájárulási adó az elmúlt három évben harmadára csökkent, amelyet így a cégek béremelésre és fejlesztésekre is fordíthattak. Emellett a kormány nemrég fogadta el a kis- és középvállalatok fejlesztésének stratégiáját, amellyel az üzleti környezet javítása mellett a vállalkozások hatékonysága és technológiai fejlődése is erősíthető – tette hozzá.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo